Átlépte az ezermilliárd forintot a folyósított babaváró hitelek összege

Hírek2021. jan. 4.Növekedés.hu

Vegyes képet mutatnak a Magyar Nemzeti Bank ma megjelent, 2020 novemberére vonatkozó hitelstatisztikái – derül ki a Bank360.hu gyorselemzéséből. Bár a babaváró hitelek mérföldkőhöz érkeztek, a személyi kölcsönökön még a Black Friday sem tudott segíteni.

Megjelentek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2020 novemberére vonatkozó hitelstatisztikái, melyekből vegyes kép rajzolódik ki a lakosság számára elérhető hitelek tekintetében: bár a babaváró hitel kiegyensúlyozottan menetel előre, a személyi kölcsönöknél és a lakáshiteleknél kisebb csökkenés volt jellemző - olvashatjuk a bank360.hu pénzügyi blogon .
Személyi kölcsönök terén 50 százalékos a visszaesé s
A Black Friday sem tudta feljebb tornázni a személyi kölcsönök volumenét 2020. novemberben, az új szerződések összege mindössze 24,3 milliárd forint volt - derül ki a ma nyilvánosságra hozott folyósítási adatokból. Ez minimálisan elmarad az októberi eredménytől, a 2019-es, 46 milliárd forintos szintet pedig meg sem közelíti.
Bár a koronavírus-járvány miatt lehetett rá számítani, mégis csalódást keltőek a 2020. novemberi személyi kölcsön folyósítási adatok, mivel éves összehasonlításban közel 50 százalékos visszaesést figyelhettünk meg.
A koronavírus járvány már az év korábbi időszakában is jelentős mértékben megtépázta a folyósítási adatokat. Bár az áprilisi mélypont után valamelyest nőtt az új szerződések összege, a 2019-es eredményektől így is messze elmarad 2020 első 11 hónapja: míg 2019-ben január és november között az új szerződések összege meghaladta az 500 milliárd forintot, tavaly ugyanebben az időszakban ennél 200 milliárd forinttal kevesebbet folyósítottak a hitelintézetek az ügyfelek számára.
A személyi kölcsönök átlagos kamatlába nem változott, a novemberben is érvényben lévő THM-plafon miatt az átlagos hitelköltség mutató 5,69 százalék volt.
Bár a Black Friday nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, januártól változásra számítunk a folyósítási adatok tekintetében. Egyrészt január 1-jével elindult a fogyasztóbarát személyi kölcsönök értékesítése, ami új lehetőség az ügyfelek számára, másrészt azok számára is opció lehet a személyi kölcsön, akik igénybe szeretnék venni a szintén januárban startoló lakásfelújítási támogatást, és a munkálatokhoz szabad felhasználású kölcsönt keresnek.
Már több mint ezer milliárd forint fogyott a babaváró hitelből
Tavaly novemberben átlépte az ezer milliárd forintot a folyósított babaváró hitelek összege. Az első öt évben kamatmentesen törleszthető kölcsön tartja a szokásos szintet, novemberben 49 milliárd forint fogyott belőle – ez az októberi eredménytől 6 százalékkal marad el, az egy évvel korábban megfigyelt szinthez képest pedig 17,7 százalékos visszaesést jelent.
2019 júliusa óta összesen 1043 milliárd forintot folyósítottak a hitelintézetek az államilag támogatott kölcsönből - ugyanebben az időszakban személyi kölcsönből mindössze valamivel kevesebb, mint 600 milliárd forint fogyott.
A lakáshitel is tartja a szintet
A lakáscélú jelzáloghitelekre vonatkozó adatokból kiderül, hogy 2020 novemberében az azt megelőző hónaphoz viszonyítva minimálisan csökkent a folyósított hitelösszeg – míg októberben 81,3 milliárd forint, novemberben 80 milliárd forint került az ügyfelekhez. Ez éves viszonylatban viszont 6 százalékos emelkedést jelent.
Ha 2020 első tizenegy hónapját vizsgáljuk, akkor a folyósított hitelösszeg ha kevéssel is, de meghaladja a 2019-es szintet.
A felvett lakáshitelek több mint 99 százalékát egy éven túli kamatfixálással vették fel az ügyfelek tavaly novemberben - ez a tendencia egyébként az egész évre jellemző volt, az új szerződések között már évek óta elenyésző arányban vannak a kockázatosabb, rövid kamatperiódusú lakáshitelek.
A lakáscélú hitelek átlagos költség mutatója nem változott számottevően: 2020. novemberben 4,26 százalék volt ez az érték, ami egy századdal magasabb, mint októberben. Az egy éven túli kamatfixálással felvett kölcsönök hitelköltség mutatója szinte ezzel megegyező, 4,27 százalék. A legfeljebb egy évre fixált kamatozású lakáskölcsönök költségmutatója ennél valamivel alacsonyabb volt, 3,33 százalék.
A felvett lakáshitelek háromnegyedét az igénylők használt lakás vásárlására, 11 százalékot új építésű lakás vásárlására fordították. Építésre vagy bővítésre a folyósított lakáscélú jelzáloghitelek 7 százalékát, felújításra és korszerűsítésre pedig 3 százalékát költötték az igénylők. Utóbbi kategória iránt jelentősen nőhet a kereslet 2021-ben a Bank360.hu várakozásai szerint, ugyanis a január elsején induló lakásfelújítási támogatás előfinanszírozására februártól lehet majd felvenni az otthonfelújítási hitelt, mely legfeljebb 3 százalékos kamattal kínál hatmillió forint összegű jelzáloghitelt azoknak a családoknak, akik a saját ingatlanjukat szeretnék felújítani, korszerűsíteni.