Az Airbnb 20 ezer afgán menekültnek ajánlott fel ingyenes szállást

Hírek2021. aug. 25.Sz.A.

Az Airbnb ingyenes átmeneti szállásokat ajánlott fel 20 ezer afgán menekültnek - jelentette be a vállalat vezérigazgatója. A felajánlás célja, hogy a végleges letelepülés idejéig segítsenek az országból menekülőknek.

Brian Chesky, az Airbnb vezérigazgatója a felajánlás tegnapi bejelentésekor úgy fogalmazott, hogy korunk egyik legnagyobb humanitárius katasztrófája zajlik most Afganisztánban, ezért érzik úgy, hogy segíteniük kell a bajba jutottaknak. Remélem, hogy más cégvezetőket is a segítségre ösztönöz ez a felajánlás - tette hozzá.

Az Airbnb azoknak szeretne most átmeneti szállást adni, akik már kijutottak az országból, de nem biztosított, hol tudnak távlatilag letelepedni - számol be a BBC.

Egyelőre nem pontosították, hogy melyik országból, mennyi időre és hány szállást tudnak majd a rászorulóknak átadni. Chesky szerint olyan szervezetekkel dolgoznak majd együtt, akik menekültek elhelyezésével foglalkoznak, így tudják összehangolni a szállások megszervezését. A lakások használatáért maga az Airbnb fizeti majd, de bíznak a szállásadók nagylelkű felajánlásában is.
 
Az elhelyezési díjakhoz és a lakhatási költségekhez hozzájárulni szándékozók számára a vállalat már létre is hozott egy független, non-profit, menekülteket segítő alapot.
Az Airbnb mostani felajánlásának eredeti mintája 2012-ben már működött, akkor a Sandy hurrikán idején átmenetileg hajléktalanná váltak esetében New Yorkban kellett elhelyezni fedél nélkül maradtakat, akkor több mint ezer főnek nyújtottak szállást. Azóta 75 ezer bajba jutottnak tudott segíteni a szállásközvetítő vállalat.
A vállalat 2017-ben indította el a Nyílt Otthonok nevű kezdeményezését azok számára, akik háborús konfliktusok vagy természeti katasztrófák miatt veszítették el otthonukat.

Így tudtak segíteni például a kaliforniai tűzvész, a mexikóvárosi földrengés és az ausztrál bozóttüzek idején is.

Az ENSZ becslései szerint tavaly óta 2,2-2,6 millió afgán menekülhetett külföldre, elsősorban Iránba és Pakisztánba, mintegy 3 és fél millióan pedig az afgán határokon belül váltak otthontalanná a harcok miatt.

Afganisztánból jelenleg is zajlik az evakuálás, az amerikai hadsereg segítségével eddig több mint 70 ezer főt sikerült kimenekíteni légi úton. A tálib erők azonban csak augusztus 31-ig adtak határidőt arra, hogy külföldi gépek használják a kabuli repteret.