Az Alibaba Európában is előzné az Amazont

Hírek2021. nov. 6.Sz.A.

Nagyon nyomul Európában az Alibaba: megduplázta a logisztikai kiadásait, hogy legyen elég terméke a Szinglik Napjára, a Black Friday-ra és a karácsonyi ünnepekre. Az ellátási láncokban jelentkező problémák miatt most az a versenyző nyerhet piacot, aki jobban meg tudja oldani a készletezést.

A kínai Alibaba jelentős összeget fektet be Európában annak érdekében, hogy maga mögött tarthassa az amerikai óriást, az Amazont az európai e-kereskedelmi piacon – írja a CNBC.

Az Euromonitor International adatai szerint az Amazon a legkeresettebb ugyan Nyugat-Európában, részesedése azonban a világjárvány alatt nem nőtt, maradt a korábbi 19,3 százalékos szinten.

A régiónkban a harmadik helyre szorult vissza

Ezzel szemben az Alibaba két százalékos kelet-európai részesedését 2,9 százalékra növelte ugyanezen időszakban.

Az azonban igaz, hogy amíg a kínai e-kereskedelmi cég 2019-ben piacvezető volt a régióban, addig tavaly a harmadik helyre szorult a lengyel Allegro és az orosz Wildberry mögött. 

Az e-kereskedelem dinamikus növekedését segítették az idei évben a továbbra is érvényben lévő távolságtartási szabályok, valamint a home office munkavégzés.

Olaszországban és Spanyolországban a gyorsan forgó fogyasztási cikkek, vagyis az élelmiszerek, testápolási és otthonápolási termékek forgalma megduplázódott az idei év első negyedében.

Minden a készleteken múlik

Az Alibaba most a november 11-én esedékes Szinglik Napjára készül gőzerővel. A korábbi évekhez hasonlóan azzal szeretne új ügyfeleket szerezni az Egyesült Államokban, hogy közvetlenül a kínai gyártóval kapcsolja őket össze a tengerentúli logisztikáért felelős leányvállalaton, az AliExpressen keresztül. De hasonló akcióra készül Brazíliában, Spanyolországban és Oroszországban is a kínai e-kereskedelmi óriás. 

Hogy mindez sikerhez vezessen, az AliExpress a tavalyi évhez képest megduplázza logisztikai kiadásait. Ez ugyan jelentős lassulás ahhoz képest, hogy egy évvel korábban megötszörözte az ilyen célra fordított összeget, de így is jelentősnek mondható.

Az igények minél tökéletesebb kielégítése érdekében az AliExpress november 11. és 30. között a korábbi 80-ról százra emeli a tengerentúli légiszállítmányainak számát. Ugyanakkor nem növeli a szállítási költséget sem. 

Logisztikai bravúrok

A Szinglik Napjára készülve a kiszállítás egyszerűsítése érdekében jelentősen növelte csomagpontjainak számát, hogy a futárok gyorsabban kiszállíthassák a megrendelt árukat. Madridban és Barcelonában például 170 szekrényből álló hálózatot alakítottak ki, Párizsban pedig nyolcvannal emelték csomagszekrényeik számát. Az ebben az időszakban telepített szekrények száma a tervek szerint eléri majd az ötezret. A főbb célországok Oroszország, Lengyelország, Spanyolország és Franciaország. 

A tavalyi év második negyedéhez képest az idei év második három hónapjában legalább ötven százalékkal nőtt a cég nemzetközi kereskedelmi bevétele, ami az Alibaba teljes bevételének öt százalékát teszi ki. 

További célja a kínai vállalkozásnak, hogy platformjaira ne csak magánszemélyek jelentkezzenek be, hanem helyi kereskedők, ezzel is növelve forgalmukat. Ugyanakkor most már azon is elkezdtek gondolkodni, hogy a dinamikus növekedést követően mit kell tenni ahhoz, hogy vásárlóik továbbra is igénybe vegyék szolgáltatásaikat.