Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Az Anna-bálon ünnepelt az idén harminc éves Édes Anna

Hírek2025. aug. 10.Növekedés.hu

Együtt ünnepelte az Anna-bálok két évszázados múltját és az Édes Anna három évtizedes jubileumát a világhírű magyar rendezvény szervezője és az Univer Product Zrt. A különleges évfordulók apropóján kialakított együttműködés alapját a közös értékszemlélet, a hagyománytisztelet, valamint a közösségformálás iránti elkötelezettség jelentette – mondta Bazsó Rita, az Univer Product Zrt. marketingigazgatója a 2025. július 26-án megrendezett kétszázadik Anna-bálon, Balatonfüreden.

Az idén bicentenáriumát ünneplő Anna-bál Magyarország egyik legrégebbi ilyen típusú rendezvénye volt. A balatonfüredi esemény a hajdani reformkori pompa megelevenítésével nem kevesebbre hivatott, mint táplálni a hagyomány lángját, egyszersmind megőrizni és továbbadni a múltbéli örökséget. A szervezők igyekezete éppen ezért rokonítható volt a kecskeméti Univer szellemiségével és működési gyakorlatával, amelynek középpontjában szintén a hagyománytisztelet állt.

A cég ugyanis immár több mint hetvenöt éve elkötelezett a magyar gasztrokulturális értékek továbbörökítésében, a hagyományos alapanyagok használatában, ezáltal a mára autentikusnak számító magyar ételízesítők előállításában.

Ez a párhuzam már önmagában is elegendő lett volna egy kölcsönösen előnyös szakmai kapcsolat kialakításához, ugyanakkor legalább ilyen fontos volt kiemelni a szervezetek közösségformáló szerepét is.

Hiszen ahogyan a hungarikummá nyilvánított Anna-bálok célja az volt, hogy résztvevői megtapasztalhassák a valódi közösséghez tartozás élményét, a szintén hungarikumokat gyártó Univer is a közösség erejére épít: emberöltők óta, generációkon átívelve dolgoznak együtt a Kecskemét környéki gazdákkal.

A hagyománytisztelet és a közösségépítés iránti elköteleződés fontosságára egy kifejezetten erre az alkalomra létrehozott különdíjjal kívánták felhívni a figyelmet az Univernél, amelyet az idei bálkirálynőnek és két udvarhölgyének nyújtottak át az eseményen.

Amikor megkerestük az Anna-bál szervezőit az együttműködés ötletével, az a gondolat vezérelt, hogy az idén harmincéves termékünk maga is az Anna nevet viseli. Úgy éreztük, természetes módon illeszkedik egy olyan rangos eseményhez, amely e nevet választotta, és amelynek középpontjában a szépség ünneplése áll

– mondta Bazsó Rita, az Univer Product Zrt. marketingigazgatója a 200. Anna-bál díjátadó ünnepségén.

Hozzátette:

az együttműködésnek köszönhetően a többi között azt is megmutathattuk, mit jelent egy igazi magyar cég számára a hagyomány, a gasztronómia szeretete és a társas kapcsolatok fejlesztése. Az Anna-bál arra is lehetőséget nyújtott, hogy az Univer által megalkotott ízek generációkat kössenek össze.

Az erre az alkalomra létrehozott díjjal kapcsolatban a marketingigazgató kiemelte: „szerettük volna, ha ez a különdíj nemcsak a bálkirálynő és udvarhölgyei szépségét ismeri el, hanem emlékeztet mindnyájunkat arra, hogy Annáink egy összetartó közösség elismert tagjai, ugyanakkor a mérhetetlen gazdagságú hagyományaink továbbörökítői is”.