Az EU már újabb világjárványokra készül: külön hatóságot hoz létre

Hírek2021. feb. 1.MTI

A világjárványokra való jobb felkészülést biztosítására külön hatóságot hoz létre az Európai Unió, amely segíteni fogja a felkészülés mellett a hatékonyabb reagálást is az esetleges járványfenyegetések és az egészségügyi veszélyhelyzetek esetén - közölte az Európai Bizottság vasárnap.

A bizottsági közlemény kiemelte, a felkészülést és reagálást segítő uniós hatóság (HERA) felügyelni fogja az oltóanyagok és gyógyszerek fejlesztésének és gyártásának folyamatát, különös tekintettel a koronavírus új mutációinak megjelenésére.

A tájékoztatás szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vasárnap délután online konferenciabeszélgetést folytatott a BionNTech/Pfizer, a Moderna, az AstraZeneca, a Johnson & Johnson, a Curevac és a Sanofi gyógyszeripari, illetve biotechnológiai vállalatok vezérigazgatóival, valamint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) elnökével.

A megbeszélés célja az Európai Bizottság által kedden bejelentett, úgynevezett biovédelmi rendszer létrehozása, valamint a tervezett közös munka áttekintése volt.

A biovédelmi rendszer a tervek szerint hosszú távon kiszámítható finanszírozást nyújt majd az élvonalbeli technológiai vállalatoknak, és összekapcsolja azokat például az Európai Gyógyszerügynökséggel vagy az Európai Bizottsággal. Célja a járványokra való jobb felkészültség elérése, a gyógyszeripari szereplőkkel folytatott közös munka javítása, valamint a koronavírus-járványhoz kapcsolódó kihívások kezelése.

Az Európai Bizottság elismeri, hogy a jelenlegi koronavírus-járvány, valamint az új vírusmutációk megjelenése kihívások elé állítják a biotechnológiai és a gyógyszeripari vállalatokat. A felkészültséget és reagálást segítő uniós hatóság (HERA) e nehézségek áthidalásában is segítséget kíván nyújtani az értintett vállalatoknak a gyógyszerellátás, valamint az oltási kampányok folyamatosságának biztosítása céljából - közölték.