Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Az FBI három kínai állampolgárt tartóztatott le

Hírek2020. júl. 24.MTI

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) három kínai állampolgárt tartóztatott le vízumcsalásért, egy negyedik ellen pedig elfogatási parancsot adott ki, miközben több mint kéttucatnyi amerikai városban vizsgálódik - jelentette be a szövetségi igazságügyi minisztérium Washingtonban csütörtökön.

Az FBI megkezdte a letartóztatott kínaiak kihallgatását. A gyanú szerint mindhárman titokban a kínai hadsereg tagjai, s a vízumkérelem beadásakor ezt elhallgatták. Ugyanezt feltételezik a jelenleg a San Franciscóban található kínai konzulátuson tartózkodó negyedik társukról is.

"A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg e tagjai kutatói vízumokat kértek, elhallgatva valódi hovatartozásukat"

- fogalmazott John Demers, az igazságügyi minisztérium nemzetbiztonságért felelős miniszterhelyettese. ghJohn Brown, az FBI nemzetbiztonsági részlegének igazgatóhelyettese közleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy a szövetségi bűnüldözők több mint 25 amerikai városban hallgattak ki a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg tagjaiként azonosított kínai állampolgárokat, akik - a közlemény megfogalmazásában - "elrejtették valódi hovatartozásukat, hogy kihasználják az Egyesült Államokat és az amerikai népet".

Az FBI azt gyanítja, hogy a San Franciscó-i konzulátus június vége óta bújtatja a keresett negyedik kínai állampolgárt.

Az amerikai rendőrök, a szövetségi rendfenntartók azonban engedély nélkül nem léphetnek be külföldi nagykövetségekre és konzulátusok épületeibe.