Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Az MKIK-nál tótágast állt a világ - Nagy Elek bő egy éve vette át a szervezet irányítását

Hírek3 órájaNövekedés.hu

„Tiszta helyzetet teremtettünk, és vége a »one man show-nak«” – erről is beszélt a Világgazdaságnak adott nagyinterjújában a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Nagy Elek bő egy éve vette át a szervezet irányítását Parragh Lászlótól, ami egy 24 éven át tartó korszak lezárását jelentette. Az MKIK-nál azóta tótágast állt a világ, merőben új alapokra helyezték a működését - olvasható a vg.hu-n.

Tavaly október végén nagy horderejű fejlemény állt be a magyar gazdaságban: majdnem egy negyed évszázad után új elnököt választottak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) élére. Parragh László helyére, széles támogatottság mellett Nagy Elek lépett - írja a vg.hu.

A változás már csak azért is figyelemreméltó volt, mert az új elnök egyben Magyarország egyik legsikeresebb üzletembere, így pedig sejteni lehetett, hogy az MKIK-ra gyökeres átalakítás vár.

A kinevezés óta eltelt bő egy év, a Világgazdaság pedig arra volt kíváncsi, hogy mi történt a magyar gazdaságban mégiscsak alapvető funkciót betöltő kamara működésében ez idő alatt.

Nagy Elek egyebek mellett beszélt

  • az előző vezetés örökségéről,
  • Parragh László rendszerének totális felszámolásáról,
  • a kamaránál tapasztalt legnagyobb problémákról,
  • illetve a legnagyobb újításokról,
  • de arról is, hogy közel százmilliárd forinttal csökkennek a hazai a kis- és középvállalkozók terhei,
  • valamint Ausztria mintájára teljesen megváltoztatnák a kamara működését.

Az alábbi linken olvasható a teljes interjú az MKIK elnökével.