Orbán Viktor: bőségesen van gáztartalék
HírekBőségesen van gáztartalék, az éves fogyasztás messze negyven százaléka feletti tartalékkal kezdtük meg a telet - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Orbán Viktor kifejtette:
nem is kell a tartalékot felhasználnunk, vagy ha igen, csak kis százalékban, mert folyamatosan érkeznek a szállítmányok. Nem akadt el az ország gázellátása
- rögzítette a kormányfő.
Kiemelte: ez kulcskérdés, mert ha nem jönne gáz és tartalék sem lenne, akkor bajban lennénk. De nem vagyunk és messze nagyobb a gáztartalékunk, mint a nyugati országokban ez megszokott - tette hozzá.
Kitért a tűzifa kérdésére is és elmondta: akiknek nincs bevezetve a gáz vagy nem tudják kifizetni, nem tudnak árammal fűteni, azoknak szükségük van tűzifára. Minden télen van tűzifa-támogatási akciója a kormánynak, amit most megdupláztak és a módszereken is változtattak. Az önkormányzatokat bevonva, egy sokkal gyorsabb és hatékonyabb rendszerben juttatják el a sok tízezer köbméter tűzifát az emberekhez.
Felső korlát nélküli elszámolás van, az operatív törzs és a belügyminiszter arra kapott felhatalmazást, hogy a szükséges famennyiséget állítsák elő, akármennyibe is kerül - közölte.
Olyan helyzet ne legyen, hogy valaki azért fagy meg, vagy nem jut ilyen támogatáshoz, mert a költségvetési keret kimerült - tette hozzá.
"Az ország kiállta a hópróbát"
Az ország kiállta a hópróbát - értékelte a miniszterelnök az elmúlt hetek időjárása miatti helyzetet, a lakosság hozzáállását és a hatóságok tevékenységét.
Orbán Viktor azt mondta,
a rendkívüli időjárás próbatétel mindenkinek, de összességében "ezt a hópróbát kiállta az ország".
Kifejtette, az ország békeidőben is működik, de nemcsak a normális időszakokban képes megszervezni az életet, hanem rendkívüli körülmények között is. A kormányfő háláját fejezte ki azoknak, akiknek el kellett hárítaniuk a veszélyt, a közlekedést biztosítóknak, a vasutasoknak, rendőröknek, katasztrófavédelmiseknek, a hadseregnek.
Hozzátette, az emberek ilyenkor türelmetlenek szoktak lenni, mert kibillen az életük a normális menetből, és ahhoz képest, milyen mértékű volt a kibillenés, az emberek türelmesen és fegyelmezetten lettek úrrá a helyzeten; az ország biztató, jó képet mutatott.
Orbán Viktor elmondta, még nincs vége, hidegek lesznek, ónos eső bármikor jöhet, arra számít, hogy komoly hidegek jönnek és még nagy hó is érkezhet. Vigyázzunk egymásra, különösen a gyerekekre és az idősekre - javasolta a miniszterelnök, azt is kérve, mindenki körültekintéssel intézze az ügyeit.
"A nemzeti petícióval most minden magyar nemet mondhat Ukrajna és a háború finanszírozására"
A nemzeti petícióval most minden magyar lehetőséget kap arra, hogy nemet mondjon Ukrajna és a háború finanszírozására, és azt mondja a kormánnyal együtt, hogy mi nem fizetünk, ránk ne számítsatok, a magyar jóléti intézkedéseket nem fogjuk megváltoztatni - hangsúlyozta a miniszterelnök.
Orbán Viktor elmondta,
az Európai Unió arra teszi fel a lapjait, hogy Ukrajna ezt a háborút Oroszországgal szemben, a frontvonalon megnyeri, és Európa ehhez a győztes ukrán háborúhoz ad pénzügyi támogatást.
A magyar kormány által indított nemzeti petícióval most minden magyar lehetőséget kap, hogy nemet mondjon erre - tette hozzá.
Kifejtette, az EU arra számít, hogy legyőzik a frontvonalon az ukrán hadsereggel az oroszokat, az oroszok jóvátételt fognak fizetni, és mindenki visszakapja a pénzét. Erre a feltételezésre "füstölik el" százmilliárdjával az európai adófizetők pénzét egy olyan helyzetben, amikor Európának nincsen pénze - figyelmeztetett.
Hozzátette: nincs olyan komolyan vehető szakértő, aki azt állítaná, hogy az oroszokat meg lehet verni a fronton, olyan mértékig ráadásul, hogy jóvátétel fizetésére legyenek kötelezve.
Kiemelte azt is: a háború finanszírozásához kitapossák az emberekből a pénzt nyugaton, és azt látják, hogy Magyarország erre nem hajlandó, ezért velünk szemben van egy követeléslista.
A nemzeti petícióval most minden magyar lehetőséget kap, hogy nemet mondjon erre, és azt mondja a kormánnyal együtt, hogy mi nem fizetünk, ránk ne számítsatok, a magyar jóléti intézkedéseket nem fogjuk megváltoztatni - jelezte.
"2026 egyszerre a veszélyek és lehetőségek éve"
A magyaroknak 2026 egyszerre lesz a veszélyek és a lehetőségek éve - jelentette ki a miniszterelnök.
Orbán Viktor azt mondta, a veszélyek valószínűségét csökkenteni kell, a lehetőségeket pedig ki kell használni: az áprilisi választás sorsdöntő lesz ebből a szempontból.
A kormánypártok ezért mondják - folytatta - , hogy a 2026-os választás legyen a biztos választás, vagyis ha a kormány megőrzi a folytonosságát és a cselekvőképességét, akkor a veszélyeket el tudja hárítani, a lehetőségeket pedig ki tudja használni az ország.
Ha Magyarország átáll a brüsszeli útra, a Brüsszel-párti erők győznek, az hadigazdaságot jelent, ez pedig felerősíti a veszélyeket és rengeteg kárt fog okozni az országnak - hangsúlyozta.
Hozzátette, ha az ország marad a magyar úton, akkor meg tudja ragadni a lehetőségeket. Kifejtette,
idén 11 százalékos a minimálbéremelés, bővül az anyák személyijövedelemadó-mentessége, dübörög a 3 százalékos hitel, elindul a tizennegyedik havi nyugdíj bevezetése, valamint adócsökkentés történt a kis- és közepes vállalkozásoknál.
Orbán Viktor közölte, ennek az útnak a folytatása a kormánypártok ajánlata: ne a brüsszeli útra lépjünk, ne legyen hadigazdaság, maradjunk a magyar úton, a békegazdaság útján.
