Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Az ország legnagyobb karácsonyfája lett a Megyeri híd

Hírek2023. dec. 18.Növekedés.hu

Advent első vasárnapjától újra ünnepi díszvilágítással üzemel a Budapest melletti M0-s autóút ikonikus műtárgya, a Megyeri híd.

A 100 méter magas pilonok eddig zöld színben, óriási fenyőfaként pompáztak, míg december 17-től felkerültek rájuk a csúcsdíszek és színes díszfények is, így az ország legnagyobb, 35 emeletes karácsonyfáivá változtak. A különleges attrakciót december 27-ig láthatják az érdeklődők, ezt követően egészen év végéig az alap zöld világítással lesz látható a híd.

A Magyar Közút először 2021-ben alakította át a Budapest melletti Megyeri híd pest pilonját hatalmas, 100 méteres karácsonyfává. A nagy sikerre való tekintettel tavaly már mind a két pilont átalakították, míg idén számos újdonsággal rukkoltak elő.

Az immár hagyományosnak mondható ünnepi díszvilágítás minden eddiginél hosszabb ideig tart, december 3-tól egészen december 31-ig minden nap sötétedéstől másnap reggelig láthatják zöldben pompázni a közlekedők a grandiózus hidat. Ezt fejelték meg december 17-től, amikor is plusz díszítésekkel varázsolták még színesebbé a hidat.

Egyrészt mind a két pilon tetejére felkerült a sárga csúcsdísz, ezen kívül 12-12 speciális robotlámpa segítségével a budai és pesti pilon középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek. Vagyis az ország legnagyobb fenyőfáiból így alakítják ki a legmagasabb karácsonyfákat. Ez a díszvilágítás december 27-ig lesz látható, minden nap sötétedéstől éjfélig. Ezt követően december 31-ig az alap zöld világítással üzemel majd a híd.