Az OTP-ügyfelek többsége a járvány ellenére sem mondott le az ingatlanvásárlási, -felújítási terveiről

Hírek2020. jún. 30.Növekedés.hu

Inkább a kivárást, a halasztást választotta, de nem mondott le ingatlanvásárlási, felújítási, bővítési tervei megvalósításáról a járvány miatt az ügyfelek többsége az OTP Bank friss kutatása szerint. A felmérésből az is kiderült, hogy az év végéig meghirdetett törlesztési moratórium lehetőségével az adósok kevesebb mint a fele élt, és a többség továbbra is megszakítás nélkül törleszti a hiteleit.

A hitelfelvétel tervezésében sok változást hozott a járvány, de egy, az OTP Bank megbízásából készült, friss NRC felmérés eredményei azt mutatják, hogy a célok változatlanok maradtak; inkább az időzítésen módosítottak az ügyfelek, jellemzően kitolták a korábban megszabott határidőket. Jóval kisebb azoknak az aránya, akik a jövőben inkább más források bevonásával szeretnék megvalósítani elképzeléseiket.

„Tapasztalataink szerint továbbra is erőteljes az igény az ingatlanvásárlási, felújítási és bővítési tervekkel kapcsolatos hitelfelvételre. Ezt az igényt az OTP Banknál az ügyfelek élethelyzetének, elképzeléseinek leginkább megfelelő termékekkel és szakértő tanácsadással igyekszünk kiszolgálni a bankfiókokban és a digitális csatornáinkon egyaránt. A néhány hete bevezetett e-LAK szolgáltatásunknak köszönhetően például az ügyfeleink már otthonról is intézhetik az ingatlanfedezetű lakáshitel igénylés teljes folyamatát a termék kiválasztásától kezdve a szükséges dokumentumok, igazolások benyújtásán át, egészen a hitelszerződés megkötéséig. Csak az utolsó fázisban, a szerződéskötéskor van szükség arra, hogy személyesen is megjelenjenek a bankfiókban”

- mondja Liktor Nóra, az OTP Bank ingatlanhitel folyamatokért felelős vezetője.

Kevesen adták fel a lakáscélú terveiket

Az ingatlanvásárlásról a válaszadóknak mindössze öt százaléka mondott le, miközben 12 százaléka döntött úgy, hogy a járvány okozta bizonytalanság miatt inkább előre hozza tervei megvalósítását. Százból 42-en választották a halasztást, alig többen, mint azok (100-ból 41-en), akik nem módosítottak eredeti elképzeléseiken. Hasonlóak az arányok a felújítást tervezők körében. A házbővítés már komolyabb befektetést igénylő döntés, amit mutat az is, hogy a visszakozók aránya itt volt a legnagyobb, 13 százalék; 44 százalékuk halasztott, ugyanakkor 14 százalékuk inkább a tervezetnél hamarabb belevágott a munkálatokba. 100-ból 29 válaszadó viszont ebben a szegmensben is tartja az eredeti ütemtervet.

Nincs gond a fizetőképességgel

A felmérés eredménye alapján az ügyfelek 45 százaléka élt a törlesztési moratórium lehetőségével, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy ebben a kutatásban nem szerepelnek a Babaváró kölcsönök, a hitelkártya és a folyószámlahitelek adatai. Ez magyarázza az eltérést a hivatalos, minden hiteltípusra kiterjesztett statisztikákban feltüntetett arányoktól.

Az OTP Bank kutatásából az is kiderül, hogy 100-ból 38-an mindegyik, 13-an pedig csak egy hitel esetében függesztették fel a törlesztést. A moratóriummal élő ügyfelek aránya a személyi kölcsönök kivételével minden hiteltípusnál elmarad az 50 százaléktól, az autóvásárlási kölcsönöknél a 30 százalékot sem éri el. A lakáshitel visszafizetését 100-ból 44-en szüneteltetik. A fizetőképesség stabilitását mutatja, hogy a törlesztés felfüggesztését választók között többségben vannak azok, akik azonnal folytatnák hiteleik visszafizetését, amint ezt a lehetőségeik megengedik.