Az ukrán határőrségnek nagy fogása volt

Hírek2024. jún. 14.Növekedés.hu

A dél-ukrajnai odesszai régióban szolgáló határőrök feltartóztattak egy teherautót csütörtök este, amelynek pótkocsijában 41 férfit találtak, akik a moldovai határhoz próbáltak eljutni - hozta nyilvánosságra pénteken Andrej Demcsenko, az ukrán állami határőrszolgálat szóvivője egy tévéműsorban.

"A járművet a határtól néhány kilométerre állították meg" - mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy nagy valószínűséggel az embercsempészek később kisebb csoportokban készültek ezeket a férfiakat átjuttatni a határon. Elmondta, hogy jelenleg ellenőrzik a szabálysértők személyazonosságát. A határőrök a helyszínre hívták a rendőröket is, hogy a tiltott határátlépés megszervezése miatt eljárást indíthassanak a teherautó sofőrje ellen.

Az állami határőrség a honlapján kiadott közleményben hozzátette, hogy a Renault típusú teherautót Novoszelszke település közelében állították meg.

Az Odessza megyei Bograd környéken lakó sofőr gabona helyett 41, 18 és 60 év közötti férfit szállított a határra egy pótkocsin. Az utasok a határőrség tájékoztatása szerint Ukrajna több régiójából, Kijev, Odessza, Luhanszk, Donyeck, Zaporizzsja, Herszon, Harkiv, Kirovohrad, Csernyihiv, Zsitomir, Cserkaszi és Voliny megyékből érkeztek.

Demcsenko szavai szerint naponta történnek illegális határátlépési kísérletek, és a szervezők egyre merészebbek. Kiemelte, hogy ezek az emberek mindenekelőtt határsértők, és nem feltétlenül a mozgósítás elkerülése érdekében kísérlik meg az illegális határátlépést. Néhányan közülük nem tartoznak abba a kategóriába, például azok, akik 25 évesnél fiatalabbak, azaz nem is mozgósíthatók - magyarázta a szóvivő.