Az utazás visszaesés nyertese a szabadidősport lehet – 3 áruházat nyit a hétvégén az Intersport

Hírek2020. márc. 6.Növekedés.hu

Ahogy a 2008-as globális recesszió, most a koronavírus is, úgy vetheti vissza a turizmust, hogy közben, az utazás élményét pótolva, egyre többen fordulnak a szabadidős sportok felé – állítja Horváth Csobán az Intersport Magyarország ügyvezető igazgatója. Az Intersport ezért folytatja két éve megkezdett, 2 milliárd forintos fejlesztési programját és 3 áruházat nyit a hétvégén.


A 2008-ban kezdődött globális pénzügyi-gazdasági válság idején ugyan jelentősen visszaesett az utazási kedv, de Nyugat-Európában évente több, mint tíz százalékkal nőtt a szabadidős sportokhoz kapcsolódó piac. Némi késéssel Magyarországon is hasonló tendencia játszódott le: egyre többen – és nem csak a fiatalok -, fedezték fel, a sportos életmódhoz kötődő élményeket és azok egészségmegőrző szerepét, ami azóta az életmódjuk részévé vált. Hasonló várható most is, attól függően, hogy meddig tart a koronavírus negatív hatása. Ezért továbbra is kitartunk növekedési stratégiánk mellett és a magyar piac iránti elkötelezettség jegyében folytatjuk a fejlesztéseket

fejtette ki az ügyvezető igazgató.

Ezen a hétvégén, a kétmilliárd forintos fejlesztési stratégia jegyében, így egyszerre három áruházat nyit a világ legnagyobb sportszerkereskedelmi láncához tartozó magyar leányvállalat.

Amelynek hálózata egy új taggal bővül Siófokon, miközben most nyílik meg a megújult keszthelyi és az új helyszínre költözött debreceni Intersport is. Emellett teljesen megújult a veszprémi és hamarosan nyílik a megújult Duna Plaza-i áruház is.  

Az áruházakban kialakított természetközeli hangulat és a legmodernebb kereskedelemtechnikai eszközök azért fontosak, mert a sportszerkereskedelemben még mindig nagy szerepe van a szakértői segítségnek és a személyes próbának. Bővül az áruválaszték is, amivel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a tavaszi időszakban a koronavírushoz kötődő negatív gazdasági hatások ellenére sem várható ellátási zavar. A sportszerkereskedelem ugyanis olyan hosszú, 3-4 hónapos átfutással dolgozik, hogy a tavaszi termékek már tavaly megrendelésre és legyártásra kerültek. Ugyanakkor már annak is látszanak a jelei, hogy egyre inkább felértékelődik a közeli gyártók, beszállítók szerepe, ami a magyar cégek számára is új lehetőségeket teremthet a nemzetközi sportszerpiacon.

tette hozzá Horváth Csobán.