Köszöntötték Komárom legnagyobb adózóit

Hírek2020. márc. 6.MTI

Még soha nem volt Magyarország történelmében három olyan egymást követő év, amikor ilyen magas lett volna a gazdasági növekedés mértéke - mondta a pénzügyminiszter pénteken Komáromban, a város 25 legnagyobb adózójának köszöntésén.

Varga Mihály kiemelte, hogy a kevéssé támogató külső környezet ellenére 2017-ben 4,3 százalék volt a gazdaság növekedése, 2018-ban 5,1 százalék, 2019-ben pedig 4,9 százalék.

A foglalkoztatást tekintve az Európai Unió első négy országa között van Magyarország.

2010-ben az aktív korú népesség 55 százaléka dolgozott, jelenleg 70 százaléknál tartunk. A gazdasági növekedés egyik hajtóerejévé vált, hogy négy és fél millió ember dolgozik, szemben a korábbi 3,7 millióval

ismertette a miniszter.

Varga Mihály szólt arról is, hogy a 2016-ban megkötött hatéves bérmegállapodás keretén belül 27 százalékról 12 és fél százalékra csökkent a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó, és 2023-ra már csak 11,5 százalék lesz az adó mértéke.

A miniszter elmondta, Magyarország mintát adhat a fekete- és szürkegazdaság visszaszorításában.

Az online kasszák telepítése, az EKR-rendszer bevezetése, az online számlázás mind azt a célt szolgálják, hogy ne az adóemelésen keresztül szedjék be a költségvetéshez szükséges forrásokat, hanem a feketegazdaság fehérítésével - ismertette.

A miniszter hozzátette, a megyék fejlettségi rangsorában Komárom-Esztergom megye a harmadik helyen áll.

A megye foglalkoztatottjainak száma a 2010-es 128 ezerről 2019 végére 139 ezerre emelkedett, Komárom városban pedig harmadára csökkent a munkanélküliség, 7,4-ről 2,5 százalékra, így ebben a városban már megvalósult a teljes foglalkoztatottság - jegyezte meg a miniszter.

Varga Mihály kitért arra is, hogy ipari teljesítményével Komárom és térsége gazdasági kulcsterület, mivel a régióban épülnek a következő generációs elektromos autókat kiszolgáló kapacitások, így a magyarországi akkumulátorgyártás jelentős részét képezheti majd az európai eladásoknak.

Molnár Attila (Fidesz-KDNP) polgármester tájékoztatója szerint 2019-ben 3,2 milliárd forint folyt be helyi adókból a város költségvetésébe.

Az elmúlt hat évben mintegy 80 milliárd forintnyi beruházás érkezett Komáromba, a megye összes települése közül itt a legmagasabb az egy lakosra eső pályázati támogatások összege - ismertette a polgármester.