Biotechnológiai cég vezetője nyerte az EY Az Év Üzletembere világversenyt

Hírek2020. jún. 5.Növekedés.hu

Az indiai Biocon Limited ügyvezető elnökasszonya, Dr. Kiran Mazumdar-Shaw nyerte az EY World Entrepreneur of the Year nemzetközi díjat. Az online fináléba 41 ország győztesei kerültek be. Magyarországot a verseny hazai fődíjasa Horváth Gyula, a C3S Elektronikai Fejlesztő Kft. alapítója és ügyvezetője képviselte a döntőn.

Dr. Kiran Mazumdar-Shaw 1978-ban, alig 25 évesen alapította meg a Biocon nevű vállalkozását.

A mindössze két alkalmazottal elindított cég mára Ázsia egyik legnagyobb innovatív biotechnológiai vállalatává nőtte ki magát.

A tavaly 800 millió dolláros bevételt elérő társaság jelenleg 11 ezer főt foglalkoztat. A Biocon és leányvállalatai komoly hatást gyakorolnak a globális egészségügy fejlődésére. Működésük eredményeként cukorbetegek milliói juthatnak hozzá megfizethető inzulinhoz, a rákkal, illetve rheumatoid arthritisszel küzdő páciensek pedig elérhető áru biohasonló gyógyszerekhez.

„Egy vállalkozás legfőbb célja a problémamegoldás, és tapasztalatom szerint a nagy lehetőségek gyakran a legnehezebb időkben születnek. Üzletasszonyként a felelősségem több annál, minthogy értéket teremtsek a befektetőim számára. A vagyon lehet a változás motorja, de a vállalkozók felelősséggel tartoznak az őket körülvevő világért és közösségekért. A nőknek kiemelt szerepe van a gazdasági fejlődésben, ehhez képest túl régóta nem veszik figyelembe a teljesítményüket. Az EY Az Év Üzletembere program kiváló alkalom, hogy minél több nőt biztassunk arra, hogy saját vállalkozásba kezdjenek”

– hangsúlyozta Dr. Kiran Mazumdar-Shaw.

Magyarországot az EY Az Év Üzletembere fődíjat 2019-ben elnyerő Horváth Gyula, a C3S Elektronikai Fejlesztő Kft. alapítója és ügyvezetője képviselte a világversenyen.

A vezető az első hazai műhold, a Masat-1 fejlesztésénél szerzett egyedülálló szakmai tapasztalatok birtokában indította el vállalkozását. Mára a társaság mérnöki szolgáltatásai lefedik a küldetéstervezést és a műholdak kivitelezését is. Horváth Gyula célja, hogy hosszú távon biztosítsa cége és Magyarország kiemelkedő pozícióját a világ rohamosan fejlődő űrtevékenységében.