Jelentős érdeklődés mutatkozik a vállalkozások részéről az NHP Hajrá iránt

Hírek2020. jún. 5.Növekedés.hu

Az MNB 2020. április 20-án indította el a Növekedési Hitelprogram Hajrá (NHP Hajrá) konstrukciót 1500 milliárd forintos keretösszeggel a kkv-k finanszírozáshoz jutásának elősegítése érdekében. A hitelintézeteknél és pénzügyi vállalkozásoknál igényelhető kedvező, maximum 2,5 százalékos fix kamatozású, széles körben felhasználható forrás iránt már az indulás utáni első hetekben jelentős érdeklődés mutatkozott a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások részéről.

Az NHP az elmúlt években mind a kkv-k, mind a pénzügyi intézmények által jól ismert és kedvelt hiteltermékké vált. A program eddigi szakaszaiban az indulás óta eltelt hét év során mintegy 3400 milliárd forintnyi kedvező forrás került közel 50 ezer vállalkozáshoz. A koronavírus-járvány számos hazai vállalkozást hozott nehéz helyzetbe, új kihívások elé állítva őket. A megváltozott igényekhez igazodva az MNB 2020. április 20-án indította el az NHP Hajrá konstrukciót 1500 milliárd forintos keretösszeggel, amely az eddiginél is kedvezőbb feltételekkel biztosít forrást a kkv szektornak.

Az NHP Hajrában a finanszírozási célok köre lényegesen szélesebbé vált a program előző szakaszaihoz képest.

A beruházási hitelek és lízingügyletek mellett lehetőség nyílt a működési kiadások (pl. készletfinanszírozás, bérfizetés) fedezésére forgóeszközhitel felvételére és EU-s támogatások előfinanszírozására is, sőt a vállalkozások terheinek csökkentése érdekében korábban piaci árazás mellett felvett hitelek kiváltása is megengedett.

A maximális futamidő 20 évben került meghatározásra, ami az elhúzódó és lassan megtérülő beruházások kiszámítható finanszírozását teszi lehetővé. A minimális hitelösszeg 1 millió forintra csökkent, így a program továbbra is fontos szerepet kap a mikrovállalkozások forráshoz jutásában. A 20 milliárd forintra emelt maximális hitelösszeg a kkv-szektor nagyobb szereplői stabilitásának megőrzését és a nagy beruházások megvalósulását támogatja. Annak érdekében, hogy az ügyfelek minél hamarabb forráshoz jussanak, a pénzügyi intézményeknek a hitelbírálati döntést az ehhez szükséges információk rendelkezésre állását követő két héten belül kell meghozniuk.

Az NHP Hajrá konstrukcióban a kkv-hitelezésben aktív bankok mindegyike részt vesz és már el is érhető a termékkínálatukban. A vállalkozásoknak egyszerre több bankot is érdemes megkeresniük hiteligényükkel, hogy minél alacsonyabb kamat és minél kedvezőbb feltételek mellett jussanak finanszírozáshoz. Az NHP Hajrá iránt már az indulást követő első hetekben jelentős érdeklődés mutatkozott a vállalkozások oldaláról.

Már május végéig több mint félezer szerződés jött létre mintegy 40 milliárd forintnyi összegben.

Az MNB által megkérdezett 9 legnagyobb hazai bank év végéig mintegy 1000 milliárd forintnyi szerződés megkötésére számít az új konstrukció keretében. Az NHP az elkövetkező időszakban is fontos szerepet játszik a kkv-k forráshoz jutásában, és ezzel a hazai vállalkozások újbóli megerősödésében és további növekedésében.