Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Budapesten találkozott az olasz és a magyar öntészeti szakma – mérföldkőnek számító üzleti fórum került megrendezésre

Hírek2024. máj. 22.Növekedés.hu

A milánói magyar főkonzulátus, az Olasz Öntödei Beszállítók Szövetségével (AMAFOND), valamint az Olasz Kereskedelmi Ügynökséggel (ICE) együttműködve komoly előkészítő munkát követően Olasz-Magyar Öntészeti Fórumot szervezett 2024. 05. 16-án Budapesten a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség közreműködésével, annak érdekében, hogy feltérképezzék a hazai üzleti környezetet és befektetési lehetőségeket, valamint elősegítsék a potenciális magyar beszállítók és üzleti partnerek beazonosítását.

Az eseményen megjelent az AMAFOND és az ICE mellett összesen 15 olasz vállalkozás képviseltette magát, akik közül 7 cég a vaságazatban, míg 8 vállalat a színesfém ágazatban tevékenykedik. Magyar részről a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség, a Magyar Öntészeti Szövetség, valamint három innovatív ipari hatékonyság növelését célzó szolgáltatással, illetve technológiával rendelkező magyar cég vett részt a fórumon.

Az öntészeti fórum megrendezése egy újabb rendkívül fontos lépés az egyébként is virágzó magyar-olasz gazdasági kapcsolatok elmélyítése szempontjából. Azon túl, hogy mind hazánk, mind pedig Olaszország az Európai Unió tagállama, a két ország kereskedelmi kapcsolatai rendkívül kiterjedtek.

Az Olaszországba irányuló magyar áruexport értéke az elmúlt 3 évben (2021-2023) 6,9 és 8,5 milliárd euró között alakult, ráadásul 2022-ben 16,1 százalékkal, míg 2023-ban 4,9 százalékkal emelkedett. Ehhez hasonlóan a vizsgált három évben 617-930 millió eurót kitevő szolgáltatás export szintén jelentős mértékben bővült. 

Így Olaszország a teljes magyar áru és szolgáltatás kivitelt figyelembe véve hazánk második legnagyobb exportpartnere volt a 2021 és 2023 közötti időszakban. 

A befektetések terén szintén szorosak a kétoldalú kapcsolataink a dél-európai országgal. Az olasz tőke gyakorlatilag a magyar gazdaság minden ágazatában jelen van, mi több Olaszország, egészen pontosan az olasz vállalati szektor a 10 legnagyobb magyarországi beruházó közé tartozik. A fentiek mellett Budapesten 1992 óta működik a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara, 2010-ben egy magyar-olasz stratégiai partnerségi dokumentum is aláírásra került és az energetikai együttműködés is fejlődik a két állam között.

Az elmúlt évek hazai gazdaságfejlesztési, iparfejlesztési és beruházásösztönzési politikájának köszönhetően a magyarországi ipar komoly fejlődésen ment keresztül.

Az ágazat zászlóshajója a járműipar. Hazánkban jelenleg három nagy autógyártó működik, amelyik komplett gépjárműveket állít elő, emellett az egyik nemzetközileg ismert autógyártó motorblokkokat gyártó üzemet működtet Szentgotthárdon és további két autógyár épül, illetve létesül Debrecenben és Szegeden. A fentiek mellett komoly autóbuszgyártó, vasúti járműgyártó, illetve egyéb járműgyártó ökoszisztéma működik az országban, és mindezekhez komoly beszállítói hálózat csatlakozik.

Ennek fényében jelentős a nemzetközi érdeklődés a nehézipari, illetve általánosságban az ipari szektor részéről hazánk iránt. 

Ennek egyik kézzel fogható eredménye a 2024. május 15-i Olasz-Magyar Öntészeti Fórum.

A rendezvényen Jenei Gábor, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója köszöntötte a résztvevőket, valamint ismertette a HEPA által kínált szolgáltatásokat, bemutatta a szervezet munkáját.

Mint mondta, a HEPA rendszeresen szervez üzleti fórumokat, valamint több száz B2B találkozó megvalósulását tette eddig lehetővé.

Külön kitért a magyar cégek nemzetközi kiállításokra, expókra való kijutásának elősegítésére.

Kedvezményes árú megjelenést tudunk biztosítani egységstandos módon egyébként drágának minősülő külföldi kiállításokon. Ezzel a kisvállalati szektort is hozzásegítjük ahhoz, hogy a portékájukat jelentős vásárlóerővel bíró közönségnek is be tudják mutatni

– fogalmazott.

Hozzátette, a harmadik eleme a HEPA szolgáltatás portfóliójának a pénzügyi tanácsadás és adott esetben akár pénzügyi támogatások igénybevételének biztosítása.

A fentiek mellett van egy úgynevezett kifektetési program, amit a HEPA kezel – mutatott rá.

 

…azt tudom mondani, hogy egy unikális programot indítottunk el ezzel a kifektetési támogatási eszközzel. Ugyanis képesek vagyunk arra, hogy külföldön megvalósuló beruházások esetében, amennyiben annak a joint venture-ében a magyar részvétel legalább 51%-os, akkor külföldön felmerülő beruházási költségek részbeni finanszírozását is tudjuk vállalni, természetesen teljes összhangban az Európai Unió állami támogatási szabályaival. Ebben a tekintetben kifejezetten a Balkánon vagyunk erősen jelen és én úgy látom, hogy itt is vannak lehetőségek az olasz partnereinkkel való együttműködésben. … Ennek tipikus példájaként mondjuk Albániát tudnám felhozni, ahol közismerten nagyon aktív az olasz fél is.

 – húzta alá a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója, aki az esemény kapcsán sok sikert kívánt a résztvevő vállalatoknak az eredményes partnerkereséshez és a B2B beszélgetésekhez, valamint reményét fejezte ki aziránt, hogy a fórum segítségével még inkább kiaknázható legyen az öntészet területén való együttműködésben rejlő potenciál.

Ezt követően Giovanna Chiappini Carpena, az Olasz Kereskedelmi Ügynökség budapesti igazgatója köszöntötte a résztvevőket.

Beszédében rámutatott, hogy az Olaszországból Magyarországra érkező öntészetitermék-behozatal jelentősen növekedett az elmúlt években, ráadásul Olaszország a negyedik legjelentősebb magyarországi importőr az ágazatban.

Emellett kiemelte, hogy a magyar öntészeti ágazat termelése a magyarországi öntészeti piac is kétszámjegyű növekedésen ment keresztül az általa példaként hozott 2018 és 2021 közötti időszakban. Utóbbi kapcsán rámutatott az autógyártás kiemelt ösztönző szerepére, valamint kitért a hazánkba érkező távol-keleti beruházások növekedést segítő mivoltára is. 

Hozzátette: 

A jelenlegi autóipari beruházások jó lehetőségeket fognak kínálni az öntészeti ágazat számára, ez adja a fórum alapját, hogy összehozzák a szektorban működő magyar vállalkozásokat az olaszokkal.

 

Ma a magyarországi öntészeti ágazat az egyik legversenyképesebb Európában 

– fogalmazott az elmúlt évek fejlődését méltatva, valamint rámutatott, hogy az olasz gépek, az olasz gépgyártás termékei is ismertek magas minőségükről. 

Ennek kapcsán így zárta gondolatait:

 

Egyesítsük az olasz gépgyártásban rejlő potenciált a magyar ágazatban rejlő lehetőségekkel.

Az Olasz Kereskedelmi Ügynökség budapesti igazgatójának beszédét követően Almási Martina, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség befektetésösztönzési igazgatója mutatta be a megjelenteknek a hazai befektetési ökoszisztémát.

Segítségével átfogó képet kaphatott az olasz öntészeti szakma a már megvalósult és a jelenleg is folyó legfontosabb magyar ipari beruházásokról, valamint az ennek köszönhetően létrejövő üzleti lehetőségekről és a vonzó hazai befektetési környezetről.

Utóbbi kapcsán kiemelte, hogy Magyarország komoly figyelmet fordít a befektetések ösztönzésére, hiszen hazánk gazdasági fejlődésének az egyik legfontosabb alappilére az export mellett a külföldi működőtőke beáramlásának elősegítése. Ennek érdekében hazánk kedvező adókörnyezetet és fejlett infrastruktúrát biztosít, és kiterjedt támogatási rendszert működtet.

Végül Szalai János, a Magyar Öntészeti Szövetség elnöke tartotta meg előadását, mely során bemutatta, hogy a hazai és nemzetközi trendek miként befolyásolják jelenleg az öntészeti szektort.

Az esemény hivatalos részét követőn több vállalat is lehetőséget kapott, hogy egy-egy rövid prezentáció keretében bemutathassa a tevékenységét és az általa kínált termékeket, szolgáltatásokat.

Végül az üzleti kapcsolatok és a partnerkeresés elősegítése érdekében B2B megbeszélések lefolytatására is lehetőség nyílt, amely iránt rendkívüli érdeklődést mutattak a résztvevők, így a fórum során számos kétoldalú egyeztetés zajlott, amelyek a jövőben potenciális üzleti lehetőségeket rejthetnek magukban.