Coface: lassulhat a régió növekedése a következő években

Hírek2019. okt. 22.MTI

Bár a közép- és kelet-európai régió GDP-bővülése uniós szinten kiemelkedő, a növekedés üteme lassulhat a következő években: a régiós GDP jövőre 3,2, a magyar pedig 2,9 százalékkal emelkedhet a Coface nemzetközi hitelbiztosító szerint.

A régiós GDP idén 3,6 százalékkal emelkedhet, jövőre pedig 3,2 százalékos gazdasági bővülés várható;

a magyar GDP idén 4,5 százalékkal, 2020-ban 2,9 százalékkal nőhet

a Coface nemzetközi hitelbiztosító elemzése szerint. 

Az elemzés szerint az utóbbi években javulást mutattak a régió országainak GDP-mutatói: 2017-ben és 2018-ban a térség gazdasága átlagosan 4,6 illetve 4,3 százalékkal gyarapodott, ezek pedig a legmagasabb értékek 2008 óta. A régió erősödő gazdasági aktivitása elsősorban a lakossági fogyasztás növekedésének volt köszönhető, amelyben a munkanélküliség jelentős visszaesése és a bérek növekedése is komoly szerepet játszott. Emellett az állami és magánbefektetések emelkedő volumene ugyancsak elősegítette a növekedést.

Az alacsony munkanélküliség mellett mára munkaerőhiánnyal küzdenek a térség államai, ami a vállalkozások számára az egyik legjelentősebb akadállyá vált a napi működésüket és a növekedést tekintve. A munkaerőhiány, az erőforrások magas kihasználtsága, a magas bekerülési költségek és a külső környezet lassulása kihívást jelentenek a régió egész gazdaságának és az itt működő cégeknek is.

A következő években továbbra is a lakossági fogyasztás lesz a régiós gazdasági fejlődés motorja, ám a hosszú távú befektetések ütemének lassulása és az alacsonyabb export várhatóan visszafogja majd a GDP bővülését.

További kockázatot jelent az eurózónában látható gazdasági lassulás, az Egyesült Államok és Kína között egyre élesedő kereskedelmi háború és az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépése körüli bizonytalanság - írták a Coface elemzői.

A közép- és kelet-európai régió bővülési ütemének várható lassulása elsősorban a külső kereslet csökkenése miatt következhet be. A külső kereslet mérséklődésének hatására a fizetésképtelenségek száma várhatóan nőni fog.

(A Coface által figyelt fizetésképtelenség az adott országban elindított fizetésképtelenségi eljárások - például csődeljárás, felszámolási eljárás - számának és az aktív cégek számának arányán alapul.) Ez elsősorban olyan, a külpiacoknak kiszolgáltatott iparágakban jelent nagy kockázatot, mint a szállítmányozás, a fuvarozás, vagy az autóipar, valamint az utóbbi ágazatot alkatrészekkel és alapanyagokkal kiszolgáló területek, mint a vegyi- és fémipar - olvasható a Coface elemzésében.