Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Csak Törökországban már 41 ezer felett az áldozatok száma

Hírek2023. feb. 20.MTI

Törökországban 41 156-ra emelkedett a február 6-i földrengések halálos áldozatainak a száma - közölte hétfői sajtótájékoztatóján a török katasztrófavédelem (AFAD) elnöke, Yunus Sezer.

Sezer az AFAD ankarai központjában felszólalva arról is beszámolt, hogy a sérültek száma a jelen állás szerint 114 834.

Hozzátette: 15 helyszínen még most is túlélők után kutatnak a mentőegységek, túlnyomó többségében a dél-törökországi Hatay tartományban.

Legutóbb szombaton, a mentési munkálatok 13. napján hoztak ki túlélőket a romok alól. Három ember, köztük egy gyerek életét 296 óra után sikerült megmenteni Hatayban.

Murat Kurum török városfejlesztési miniszter hétfőn a szintén földrengés sújtotta Gaziantep tartományba látogatott. Később újságíróknak nyilatkozva azt mondta: nem a földdel egyenlővé tett régi települések helyére építik fel az újakat, hanem máshol alakítják ki őket. A talaj minőségétől függően a völgyekből a hegyek felé költöznek, a törésvonalaktól távolabbi helyekre. Kiemelte továbbá hogy az épületek magassága nem fogja meghaladni a 4-5 szintet, a lakóházak földszintjét pedig nem lehet majd üzlethelyiségként használni.

A török hatóságok február 6. óta 6414 utórengést regisztráltak az érintett térségben.