Csalódást keltett a Tesla utolsó negyedéves teljesítménye

Hírek2019. jan 4.Növekedés.hu

A tőzsdei kereskedés megnyitását követően 8 százalékkal esett a Tesla részvényeinek árfolyama, miután az elektromos autók gyártója bejelentette: nem sikerült teljesítenie forgalmi előirányzatait. Az utolsó három hónapban 90,700 járművet értékesített. A Model 3s típusból a negyedév során 63,150 készült el, kevesebb, mint a FactSet által becsült 64,900 darab. A cég vezérigazgatója, Elon Musk twitter-üzenetben hívta fel a figyelmet arra, hogy néhány napon belül felére csökken az Egyesült Államokban az első 200 ezer Teslára biztosított energiahatékonysági adóhitel mértéke.

Szeretném emlékeztetni az amerikai vásárlókat, hogy 5 nap múlva az energiahatékonysági projektekre biztosított 7500 dollár adóhitel összege felére csökken. Gyorsan küldje be megrendelését a Tesla.com honlapon vagy látogasson el a legközelebbi Tesla-szalonba, hátha talál még eladó autót.
Elon Musk közölte azt is, hogy az adóhitel változásra tekintettel a Tesla 2 ezer dollárral, nagyjából 560 ezer forinttal csökkenti az Egyesült Államokban értékesített járművei árát. Az árcsökkentés a Model S, a Model X és a Model 3 típusokra vonatkozik. Nicholas Hyett, a Hargreaves Lansdown részvényelemzője szerint a befektetők hosszú ideje „herkulesi teljesítményt” várnak a Teslától. „Ezek az adatok a legtöbb autógyártó esetében komoly elismerést váltanának ki, hiszen egy év alatt az átadott autók száma közel háromszorosára növekedett”. Korábbi közleményében a Tesla azt ígérte, hogy figyelmét a termelési mutatók javítására összpontosítja, mert ez a vállalat hosszú távú nyereségességének kulcskérdése.

SIKERSZTORIK
Így dolgozhatsz produktívan otthonról! 10 szuper tipp a home office-hoz
Sokan irigykednek azokra, akik megtehetik, hogy otthonról dolgoznak. A home office azonban nem mindenkinek megy egyszerűen.
HR2019. jan 28.
Depresszió elleni orrsprayt fejlesztett ki a Johnson & Johnson
Az amerikai gyógyszerhatóság engedélyezte a partidrogként is használt ketamin származékát tartalmazó orrspray-t.
Hírek2019. márc 16.
Nagyon jó film lett a most díjazott Rossz versek
Először nyerte el magyar film a Monte Carlo-i Filmfesztivál fődíját: a Rossz verseket az Emir Kusturica vezette zsűri díjazta.
Siker2019. márc 16.
Bill Gates szerint ez a 10 újítás megváltoztatja a közeljövőt
Reméljük, hogy nem téved a Microsoft egykori alapítója.
Tech2019. márc 15.
Hol élnek a leggazdagabbak? Még mindig nyugaton
Az USA-ban 607 milliárdos él, a világ húsz leggazdagabb emberéből tizennégy. De egyre több V4 országbeli dollármilliárdos lesz. A magyarok a lista végén vannak.
Siker2019. márc 14.
Ez az iphone app hozta messze a legtöbb pénzt
A Sensor Tower adatai alapján a Statista rangsorolta a legtöbb bevételt hozó Iphone alkalmazásokat: a Netflix népszerűsége töretlen, már az App Store-t is uralja.
Tech2019. jan 30.
5 kifejezés, amelyet a sikeres emberek soha nem használnak
Nem várhatjuk el, hogy megértsük a másikat, ha nem fordítunk rá elég figyelmet. Összegyűjtöttünk 5 olyan kifejezést, amelyet jobb, ha elkerülünk.
Siker2018. nov 30.