Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Hírek2022. márc. 20.MTI

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki értékéhez képest 1030,01 ponttal, 2,40 százalékkal emelkedve 43 935,56 ponton zárta a háromnapos kereskedési hetet.

A forgalom 110,943 milliárd forint volt az előző heti 190,623 milliárd forint után. A vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti elemzésében kiemelte, hogy a BUX index nem tudta érdemben áttörni a 45 ezer pontos szintet, a csonkahét eleje jól indult, csütörtökön 45 ezer pont fölé is emelkedett, majd pénteken inkább "ütötték az indexet", miután egyelőre nem látszik komoly szándék az orosz-ukrán háború rendezésére.

Józsa Bence kitért arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az egyhetes betéti tenderen - a várakozásoknak megfelelően - nem változtatott az irányadó kamaton, így az továbbra is 5,85 százalékon maradt.

Az Equilor elemzője felhívta a figyelmet arra, hogy jelentős célárcsökkentés érkezet az OTP-re. A JPMorgan 27 775 forintról 13 250 forintra csökkentette az OTP Bankra vonatkozó, 12 havi célárfolyamát, az ajánlást felülsúlyozásról semleges súlyozásra rontotta. A magyar bank a héten bejelentette, hogy minden lehetőséget fontolóra vesznek Oroszországgal kapcsolatban, akár az ország elhagyását is.

A héten 5,11 százalékkal az OTP érte el a legnagyobb erősödést 81,3 milliárd forint forgalom mellett, és 12 660 forinton fejezte be a kereskedést.

A Mol-részvények értéke 1,16 százalékkal csökkent, heti forgalma 14,31 milliárd forint volt, a papír 2560 forinton zárt pénteken.

A Richter 1,54 százalékkal erősödött 12 milliárd forint mellett, a részvény pénteken 7250 forinton zárt.

A Magyar Telekom a héten 2,79 százalékkal erősödve 405 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta az 1,06 milliárd forintot.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 7,56 százalékos növekedéssel 3928,07 pontra emelkedett.