Diákhitel: rekord lehet idén az új igénylők számában és a folyósított összegben

Hírek2020. jún. 18.Növekedés.hu

A Diákhitel Központ csütörtöki döntése alapján továbbra is az eddigi legalacsonyabb, 1,99 százalékos kamattal igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel 1 a július 1-jétől december 31-ig tartó időszakban. A képzési költségre felvehető Diákhitel 2 és a május 1-től elérhető szabad felhasználású Diákhitel Plusz továbbra is kamatmentesen igényelhető - mondta a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek csütörtökön.

Magyar Péter kiemelte, hogy soha ekkora igény nem volt a diákhitelekre, idén mind az új igénylők számában, mind a folyósított diákhitelek összegében rekordra számítanak.

Magyar Péter elmondta, hogy a kormány által bevezetett új diákhitel termék és az egyéb intézkedések célja is az, hogy megakadályozzák a felsőoktatási lemorzsolódás anyagi okok miatti növekedését.

Felidézte, hogy a kormány döntése alapján a Diákhitel 1 havi maximum 70 ezer forintos keretét 150 ezer forintra emelik augusztus 15-től, ennek alapján a következő felsőoktatási tanévtől a hallgatók akár évi 1,5 millió forint szabad felhasználású diákhitelt is felvehetnek, rendkívül kedvező kamatozással.

A vezérigazgató elmondta, hogy a Diákhitel 1-et ebben az évben már mintegy 60 százalékkal igényelték többen, mint tavaly ilyenkor, egyebek mellett azért, mert a kormánydöntéssel meghosszabbították az igénylési és a keretemelési határidőt is. A Diákhitel 2-t 30 százalékkal többen vették igénybe a tavalyinál.

Jelezte, ha a növekvő tendencia folytatódik, akkor idén a 40 ezret is meghaladhatja az új ügyfelek száma és több mint 30 milliárd forint értékben fog hiteleket folyósítani a Diákhitel Központ, amire a társaság 2001-es alapítása óta nem volt példa.

A jelentősen megnőtt igénylésszám is azt mutatja, hogy érdemi segítséget jelentenek a diákhitelek a koronavírus-járvány miatti gazdasági visszaesés és romló munkaerőpiaci helyzet időszakában - fogalmazott.

Áprilisban döntött a kormány a Diákhitel Plusz bevezetéséről, az aktív jogviszonyú felsőoktatási hallgatók május 1-jétől december 31-ig maximum félmillió forint teljesen szabad felhasználású, kamatmentes kölcsönt igényelhetnek. A vezérigazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy ezt az új terméket azok is igényelhetik, akik már vettek fel valamilyen diákhitelt.

A Diákhitel Plusz rendkívül sikeres, mostanáig már csaknem 14 ezren igényelték, a folyósított hitelek száma pedig elérte a 10 ezret - mondta Magyar Péter, hozzátéve, hogy majdnem mindenki a maximális összeget kérte. Kiemelte azt is, hogy ezt a kölcsönt a Diákhitel Központ folyamatosan, egész nyáron tudja folyósítani, míg a Diákhitel 1-et és a Diákhitel 2-t csak a tanulmányi időszakban.

A Diákhitel Plusz-t igénylők is jogosultak a 2018-tól bevezetett családtámogatásokra, így ha egy családban megszületik a második gyerek, akkor az édesanya diákhitelének a felét, míg a harmadik gyermek megszületése esetén a teljes diákhitel-tartozást elengedi a Diákhitel Központ - emelte ki Magyar Péter.

A vezérigazgató felhívta a figyelmet arra is, hogy augusztus közepétől elindulnak azok a struktúraváltó képzések is, amelyekhez igényelhető a Diákhitel Plusz felnőttképzésekhez kapcsolódó változata, amelyben maximum 1,2 millió forint szabad felhasználású és kamatmentes hitelt lehet felvenni.