Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Egy másik magyar kiskereskedelmi lánc is csökkentette a sajt árát

Hírek2023. márc. 2.Növekedés.hu

A CBA is 20 százalékot meghaladó mértékű árcsökkentést hajtott végre a trappista sajtoknál március 1-jétől – ezt a kiskereskedelmi lánc kommunikációs igazgatója közölte a Világgazdasággal.

A kérdés azért vált aktuálissá, mert az Aldi Magyarország tegnap bejelentette: folytatja az alapvető élelmiszerek körében a tartós és jelentős árcsökkentést, így szerdától terméktől függően 20-23 százalékkal alacsonyabb áron kínálja öt gyártói, illetve saját márkás magyar beszerzésű trappista sajtját. A német hátterű hálózat egyébként 2021 óta kizárólag magyar trappista sajtot kínál - írja a Világgazdaság.

Az Aldi közleményében azt írta, hogy az árcsökkentés annak tudható be, hogy alacsonyabb beszerzési árakat ért el.

A CBA kommunikációs igazgatója, Fodor Attila a lapnak elmondta: a beszállítók árcsökkentése általános jelenség.

MInt mondta, a CBA és a Príma hálózat a kedvezőbb beszerzési lehetőségből fakadó árelőnyt teljes egészében továbbadja a vásárlóknak.

A lap iparági forrásai szerint nem csak arról van szó, hogy a valóban brutális kiskereskedelmi árverseny miatt az Aldi lejjebb vitte a trappista árszintjét, hanem a beszállítók engedtek a beszállítási árakból.

Vagyis annyi történt, hogy ezt az árcsökkenést nem tartotta magánál az Aldi, hanem átengedte a fogyasztóknak. Ezzel persze végeredményben valóban mérséklődtek a polci árak, ami különösen üdvözlendő a lassan másfél éve tartó drágulási folyamatot elnézve, de voltaképpen nem az történt, hogy az Aldi lemondott volna a maga hasznáról. Pusztán olcsóbban jut hozzá az adott termékekhez.

A főszabály szerint a beszállítói ár alá nem is árazhat a kereskedő, ezt tiltja a jogszabály. Az átadói ár alatti értékesítés ugyanis tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősülne.

Azt viszont papíron megtehetnék a boltok, hogy a beszállító által most náluk hagyott árkülönbözetet megtartják, csakhogy ebben az esetben éppen a késhegyre menő árverseny miatt árazódnának ki a piacról. Vagyis a kiskereskedelem szereplőinek tulajdonképpen nincs más lehetőségük, mint csökkenteni az áraikat.

A gyártói márkás trappista sajt kilogrammonkénti ára 2021 október végén 2000 forint környékén alakult, addig ugyanez 2023 januárjára elérte az 5500 forintos szintet.

A saját márkás trappista kilója éves bázison 2100 forintról a kétszeresére, 4200 forintos szintre drágult. Tehát bőven van miből csökkenteni az árakat - írja a Világgazdaság.