Egyre több autót ad el a Tesla, noha lassan indul az olcsóbb modell gyártása

Hírek2017. okt. 5.Növekedés.hu

A vártnál lassabban fut fel a Model 3 gyártása, amit immár a szélesebb közönségnek szántak, elérhetőbb áron. A vevők azonban türelmesek, várakoznak, mint nálunk egykor a Trabantokra és Ladákra. Közben a drága típusok is jól fogynak. A Tesla eladásai az előző negyedévben 4,5 százalékkal nőttek a tavalyi év azonos időszakához képest úgy, hogy az új, népszerű Model 3-asból még 260 darab jött le a futószalagról. Összesen 26 150 autót adtak el, ezek közül 14 ezer Model S és közel 12 ezer Model X típust. Az év folyamán a két típusból 100 ezer darabot terveznek eladni. A nagy felfutást azonban a Model 3-tól várják, mely 35 ezer dolláros induló árával feleannyiba kerül, mint a legolcsóbb Model S. A típusra több százezer megrendelés van, a vásárlók békésen várakoznak, elfogadják, hogy idő kell egy ilyen technikai újdonság termelésének beindításához. Az eredeti tervek szerint a termelés év végére heti 5000 darabra, a jövő év során heti 10 ezerre futna fel, így elérnék az évi félmillió darabos kapacitást. A folyamat egyelőre lassabban megy, de erre a piac számított is, mivel egy teljesen új típus gyártásának beindítása igen összetett és időigényes folyamat. A cég azt közölte, hogy a kaliforniai Fremontban lévő összeszerelő üzem és a nevadai óriás akkumulátorgyár üzembe helyezése tovább tart, mint gondolták. Hasonló problémák adódtak korábban a Model S és Model X indulásakor is, de végül is ma már gond nélkül zajlik ezek gyártása, feltehetően jövő év végére már a Model 3 gyártása is felfut, és végre ömleni kezd a pénz a céghez, amely így történetében először nyereséget produkálhat.