Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Együttműködési megállapodást kötött a BÉT és a Hiventures

Hírek2019. szept. 19.Növekedés.hu

A BÉT50 középvállalati konferencián együttműködési szerződést írt alá az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő és a Budapesti Értéktőzsde vezetősége. A megállapodás értelmében a Hiventures és a BÉT olyan vállalatok tőzsdei bevezetésének felkészítését támogatja majd közösen, amelyek nyilvános részvénykibocsátáson keresztül szeretnének forrásbevonással élni.

A Budapesti Értéktőzsde megállapodást kötött a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelővel a tőzsde szeptember 19-én megrendezett éves középvállalati csúcstalálkozója, a BÉT50 konferencia keretében. Az eseményen Katona Bence, a Hiventures vezérigazgatója, és Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója aláírták azt a nyilatkozatot, amelyben a szervezetek elkötelezik magukat a gazdaság tőkeáramlásának további fejlesztése mellett.

Az együttműködés célja az értéktőzsde szerepének növelése a vállalatok forrásbevonásának, illetve a befektetők forrás elhelyezési tevékenységének támogatása révén.

A megállapodás számos, legfőképpen magántulajdonban lévő társaságok nyilvános részvénykibocsátását (IPO) felkészítő kezdeményezést foglal magában.

BÉT HIventures

Végh Richárd, vezérigazgató, Budapesti Értéktőzsde (b); Katona Bence, vezérigazgató, Hiventures (j)

A szerződés többek között elősegíti egy közös tematikus alap felállítását. Az egyezség révén a Budapesti Értéktőzsde középvállalati szolgáltatásai – a tőzsdei felkészítés EU-s finanszírozását szolgáló BÉT Mentor Program, valamint a nemzetközi vállalatfejlesztési képzést nyújtó BÉT ELITE Program – nagyobb szerepet kapnak, a vállalatok pedig további segítséghez folyamodhatnak az átláthatóság és a felelős vállalatirányítási rendszerek kialakításában.

A Hiventures ezen felül vállalja, hogy portfóliójából kiválasztja a tőzsdeérett cégeket és elősegíti megjelenésüket a középvállalatokra szabott BÉT Xtend piacon; továbbá, a kockázati tőke befektető MFB KKV Tőkealapjából finanszírozott cégei esetében kiemelten szorgalmazza a BÉT-re történő nyilvános kibocsátást.

A Budapesti Értéktőzsde által megfogalmazott tőzsdefejlesztési törekvések, így a hazai vállalatok tőkeági finanszírozásának népszerűsítése is egyre szélesebb körben valósul meg. A Hiventures és a BÉT együttes hozzájárulása révén a jövőben még több ígéretes vállalat válhat ismertté a széles nyilvánosság számára.