Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Együttműködési megállapodást kötött a NAK és a MATE 

Hírek2021. jún. 10.Növekedés.hu

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) között újonnan létrejött megállapodás értelmében a felek vállalták a hazai agrárkutatási újdonságok minél hatékonyabb tudásátadását, valamint az agrárgazdasági tevékenységeket folytatók innovációra való igényének és hajlandóságának elősegítését.

A Szántóföldi Napok és AgrárGépshow rendezvényre időzített megállapodás elsődleges célja, hogy a felek elősegítik az agrárgazdasági tevékenységet folytatók minél szélesebb körű tájékoztatását, ezen belül az agrárkutatási újdonságokkal kapcsolatos tudásátadás minél hatékonyabb elterjesztését, valamint ezek gazdálkodási gyakorlatba való beépítését.

Az együttműködési megállapodást a NAK részéről Győrffy Balázs elnök, az Egyetem részéről pedig prof. Dr. Gyuricza Csaba látta el kézjegyével.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Európa egyik legnagyobb agrárfókuszú képzési intézménye. A MATE célja, hogy a nagy múltú és kiváló adottságokkal rendelkező magyar mezőgazdaság irányításában világszínvonalú módon, a XXI. század technológiai kihívásainak megfelelően szerepet vállaljon a kutatás-fejlesztésben, az innovációs folyamatokban és a tudományos eredmények gyakorlati elterjesztésében.

A magyar agrárium versenyképességének növelése érdekében az Egyetem folyamatosan frissíti és megújítja a képzéseit, hozzájárulva a korszerű tudás gyakorlatba történő ültetéséhez

– mondta az esemény kapcsán Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora.

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, Győrffy Balázs a rendezvényen kifejtette:

A jövő agráriuma az innovációra, a tudásra és információra épül. A MATE létrejöttével egy olyan integrált tudásközpont született, amely az ágazat hazai szellemi, szakpolitikai és innovációs centrumává válik.

Közös célunk elősegíteni, hogy az agrárium szereplőinek minél szélesebb köre ismerje meg az Egyetemen képződő tudást, agrárkutatási újdonságokat, hogy azokat a gazdálkodási gyakorlatba beépítve tudják versenyképességüket fokozni, hatékonyságukat növelni, értékesítési lehetőségeiket bővíteni.

A két együttműködő fél a minél hatékonyabb tudásátadást szem előtt tartva, közös kiadványokat jelentetnek meg, bemutatókat, konferenciákat és nyílt napokat tartanak, valamint közös kampányokat valósítanak meg.

Továbbá együttesen törekszenek az európai uniós pályázati lehetőségek közös kihasználására, az innovációs tevékenységeket támogató pályázatokon való közös szereplésre, együttműködések kialakítására.