Eldőlt, ki lesz Ausztria következő kancellárja

Hírek2021. dec. 3.Növekedés.hu

Karl Nehammer eddigi belügyminisztert választotta elnökévé az Ausztriában kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP), és ő lesz így az ország következő kancellárja is - írja az Euronews.

A 49 politikus 2017-ben jutott mandátumhoz a törvényhozásban, és 2018 elején lett az ÖVP főtitkára, 2020-ig töltötte be ezt a tisztséget, tavaly január óta pedig a belügyminiszteri posztot. Nehammer korábban katonaként szolgált az osztrák hadseregben, később politikai kommunikációból szerzett diplomát a Danube University-n. Két gyermekes édesapa.

Nehammer ma bejelentette, hogy Magnus Brunnert választotta a következő pénzügyminiszternek. Egyúttal megtiszteltetésnek nevezte, hogy az ÖVP vezetése egyhangúlag rá szavazott - számol be az Euronews.

Nehammer a távozó pártelnök, korábbi kancellár, Sebastian Kurz bevándorláspolitikájának támogatója volt.

Nehammer

„Nekem, mint új pártelnöknek rendkívül fontos, hogy kitartsunk véleményünk, álláspontunk mellett. Világosan ki kell mondanunk, mi szükséges a migráció és a menekültügy megoldásához, állampolgáraink biztonságához. A Néppártban számomra három alapelv elsőbbséget élvez, és ezek fontosabbak, mint valaha; ezek a felelősség, a szolidaritás és a szabadság.”

Kurz október 9-i lemondása óta ideiglenes kancellár, Alexander Schallenberg csütörtökön jelentette be, hogy távozik hivatalából, és visszatér régi munkakörébe, a külügyminiszteri posztra.

A 35 éves Sebastian Kurz azután mondott le a kancellári tisztségről, hogy az osztrák ügyészség nyomozást indított ellene megvesztegetés és befolyással üzérkedés gyanújával. Csütörtökig azonban megmaradt az ÖVP vezetője, amikor is bejelentette; teljesen kivonul a politikából.