Elemzők: márciusban is folytatódni fog a kiskereskedelem szárnyalása

Hírek2020. ápr. 3.MTI

A kiskereskedelmi forgalom februári rekordmértékű növekedését a koronavírus-járvány határozta meg, és ez a mutató azon kevesek egyike, amelyre kedvezően hat. Márciusban még biztosan folytatódik a fogyasztás emelkedése, de az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint a második negyedévben már negatívba fordulhat, az év második fele pedig attól függ, meddig tart a járvány, és hogyan indul a kilábalási szakasz.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint februárban a nyers adat szerint 10,9 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 11,3 százalékkal haladta meg a kiskereskedelmi forgalom az egy évvel korábbit, amiből a február végén kialakult felvásárlási láz a KSH becslése szerint 5,7 százalékpontot magyaráz.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában megjegyezte: a kiskereskedelmi adat az első, amelyen már érdemben mutatkozik a koronavírus hatása, és a kevés adat egyike, amelyre kedvezően hatott. A kiskereskedelmi forgalom kétszámjegyű növekedését részben a február végi felvásárlási láz okozta, amely március elején is folytatódott. A felvásárlásoknak és a home office-ra, valamint a digitiális oktatásra való átállásnak köszönhetően az élelmiszerek forgalma mellett jelentősen bővült a számítástechnikai eszközöké és az iparcikkeké is, miközben például a bútoroknál vagy az üzemanyagnál csak kisebb mértékű növekedés történt. A kiskereskedelem szerkezeti változásai a jövőben felerősödhetnek, az online értékesítés térnyerése a vírushelyzet miatt felgyorsulhat. A második negyedévtől kezdve a kiskereskedelmi forgalom akár mérséklődhet is, ha a kijárási korlátozás, illetve a koronavírus által okozott helyzet tartós marad.

A kiskereskedelmi forgatókönyvet teljesen felborítja a koronavírus-járvány, mondta Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője. Februárban kiemelkedő volt a forgalom, márciusban is erős lehet a növekedés, a második negyedévben viszont negatív tartományba kerülhet a forgalom, az év második fele pedig a járvány lefutásától és a gazdaság újraindulásától függ. Márciusban is erős lehetett a forgalom, mert az iskolabezárások és az otthoni munkavégzés elterjedése miatt az elektronikus eszközök forgalma szerinte is magas lehetett, ugyanakkor a boltbezárások következtében többek között a ruházati cikkek forgalma mérséklődhetett. Az évek óta masszív növekedést mutató online vásárlások pedig szintén jelentős növekedést érhettek el.

Az első negyedévben, tehát, magas forgalomról szól majd a statisztika, ám az év hátralévő részében más lesz a helyzet a járvány negatív hatásai, többek között a várható elbocsátások, jövedelemcsökkenések, valamint a boltbezárások miatt. A mostani kilátások szerint az év második felében pedig a járvány lefutásától, a gazdaság újraindulásától függ majd az ágazat teljesítménye. Mivel utóbbi tényezők nem számszerűsíthetők, ezért a kiskereskedelem idei szereplésére egyelőre korai pontos prognózist adni, szögezte le végezetül.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető makrogazdasági elemzője is előrebocsátotta, hogy még az optimista várakozásokat is felülmúlta a kiskereskedelmi üzletek forgalma februárban, amihez hasonlóan dinamikus növekedésre legutóbb 2003-ban volt példa. A kiskereskedelem és így a fogyasztás megugrása képes lehet az első negyedévi gazdasági teljesítményt kozmetikázni, ám ez a második negyedévre aligha lesz hatással. Az ING Bank szakértője továbbra is azzal számol tehát, hogy a válság mélypontja 2020 második negyedéve lehet.

Várhatóan márciusban még ennél is dinamikusabb növekedés jöhet, majd a második negyedévben egy drasztikus visszaesés következhet, főleg a nem élelmiszer-kiskereskedelem és az üzemanyag értékesítés tekintetében. Ha megvalósul az év második felére várt felpattanás, úgy az év egészében még így is 5-6 százalék körül bővülhetne a kiskereskedelmi forgalom.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a koronavírus terjedése miatti vészhelyzet teljesen átírta az egyes szegmensek kilátásait. A home office és a távoktatás bevezetése miatt az élelmiszerüzletek forgalma tartósan kétszámjegyű növekedést mutathat, mivel megszűnt a munkahelyi, iskolai és vendéglátóhelyi étkezés, amit otthon kell pótolni. Átmenetileg többszörösére ugrott a számítástechnikai eszközök, valamint egyes konyhai berendezések (fagyasztóládák, konyhai kisgépek) forgalma, ez azonban a későbbiekben csillapodhat. Tartósan magas lehet a gyógyszertárak, illatszerboltok forgalma is. A többi területen, így a ruházati, bútor, könyvesboltok és más üzletek forgalma azonban igen meredek visszaesést mutat, a kijárási korlátozások miatt ezen üzletek nem is látogathatók, így több üzlet már bezárt.

A munkanélküliség megugrása, a fizetés nélküli szabadságok, a részmunkaidő terjedése érdemi vásárlóerő vesztéshez vezethet. Az állásukat és fizetésüket megtartó munkavállalók azonban a vészhelyzet elmúltával pótolhatják elhalasztott fogyasztásukat, bár ennek ideje jelenleg nem látható.

A kiskereskedelem egészére így ellentétes hatások irányulnak, ezért szinte lehetetlen megjósolni, hogy milyen teljesítményt mutathat idén a kiskereskedelem, kérdés, hogy az élelmiszerüzletek forgalmának várhatóan tartós megugrása mennyire ellensúlyozza a többi terület markáns visszaesését.