A Budapesti Értéktőzsdén is áresést hozott a március

Pénzügy2020. ápr. 3.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

A nemzetközi tőzsdékhez hasonlóan a Budapesti Értéktőzsdén is változékony kereskedés mellett erőteljesen csökkentek a részvényárak. A fejlett piacok 15-25 százalékos márciusi visszaeséséhez hasonlóan a BUX is 40 230 pontról, 33 135 pontig ereszkedett. A befektetők azért már elkezdtek a részvények között az egyedi szektorhatások alapján szelektálni, a blue chipek közül a Magyar Telekom és Richter Gedeon mérsékeltebben, az OTP és a MOL intenzívebben esett. A márciusi 500,8 milliárd forintos összesített és a 22,8 milliárd forintos napi átlagos részvényforgalom azt jelzi, hogy nagyon megnőtt a kereskedési aktivitás, mindkét érték érdemben meghaladta az előző hónap, illetve a bázis forgalmi adatait. A brókercégek kereskedési rangsorában az Erste ezúttal megelőzte a két örök versenytársát, a Wood & Company-t, illetve a Concorde Értékpapírt.

Március hónap a koronavírus globális hatásai miatt befektetői bizonytalanságot, változékony árakat és összességében csökkenő indexeket hozott a világ tőkepiacain. A megnövekedett pozíciózárási kedv miatt világszerte megélénkültek a tőkepiacok, a forgalmi adatok rég nem látott kereskedési aktivitást mutattak. A jelentős esések mellett erőteljesebb visszapattanásokat is lehetett észlelni. A kormányok, a jegybankok és a szupranacionális szervezetek ugyanis több érdemi mentőintézkedést is közzétettek.

A nyugat-európai és az amerikai tőzsdéken az is jól látható volt, hogy az első általános sokk után a befektetők később szektoralapon szelektáltak. A turisztikai, szállodaipari, illetve olajipari cégek mellett a bankok korrigáltak a legnagyobb mértékben. Jobban szerepeltek a közművek, a távközlési, az online üzletben érintett és a gyógyszeripari cégek.

A nemzetközi hangulat alól a Budapesti Értéktőzsde részvényszekciója sem tudta függetleníteni magát, itthon is intenzíven csökkentek és emelkedtek az árak, és a szektorszintű különbségek is hasonlóak voltak. A Budapesti Értéktőzsde indexe 40 230 pontról, 33 135 pontig apadt.

A vezető papírok közül az OTP a 10 ezer forintos lélektani határ körül mozgott, végül 28,5 százalékos áreséssel, 9500 forinton zárt. A bankpapír adta a havi forgalom 58,7 százalékát, ennek az egyetlen papírnak 294 milliárd forint volt a kereskedési értéke. A Richter Gedeon ebben a hónapban 0,6 százalékkal 6175 forintos záróárra esett. A MOL-részvény a globális olajipari áreséssel együtt mozgott, végül 18,4 százalékkal, 1930 forintig esett. A Magyar Telekom is lefelé tartott, 8,2 százalékkal, 365,5 forintig esett.

Ezúttal a kisebb forgalmú papírok zöme is mínuszos hónapot zárt, körülbelül
25-30 százalékkal ereszkedett a 4iG és az Opus, miközben valamennyi felsorolt részvény kereskedése megnövekedett, milliárdos forgalom mellett zajlott.

Az összesített márciusi forgalom kimagasló, 500,8 milliárd forintos szintre ugrott, ez messze meghaladta a februári 302,4 milliárd forintos kereskedési értéket, még jobban a bázis 282,8 milliárd forintos forgalmát. A 22,8 milliárd forintos napi átlagos kereskedési érték is bőven magasabb volt, mint a megelőző hónap 15,1 milliárd forintos egy napra jutó forgalma, illetve a bázis 14,1 milliárd forintos napi kereskedési értéke.

A befektetési szolgáltatók versenyét szoros csatában az Erste (256,7 milliárd forintos duplikált forgalom) nyerte, őt a Concorde Értékpapír (234 milliárd forint), majd a Wood & Company (211,8 milliárd forint) követte.