Életbiztosítást köt az egészségügyi dolgozóknak a brit kormány – 24 millió forintot fizetnek haláleset után

Hírek2020. ápr. 28.MTI

Ingyenes életbiztosítást köt a brit kormány az állami egészségügyi szolgálat (NHS) és a szociális ellátórendszer dolgozóinak arra az esetre, ha a koronavírus-járvány a halálukat okozná - közölte hétfőn a brit egészségügyi miniszter.

Matt Hancock a brit kormány szokásos napi tájékoztatóján elmondta: eddig 21 092-en haltak meg a nagy-britanniai Covid-19-járványban. A halálos áldozatok között van az NHS 82 dolgozója és a szociális ellátórendszer 16 munkavállalója.

Hancock közölte: a kormány életbiztosítási programot dolgozott ki, amelynek alapján azoknak az NHS-dolgozóknak és szociális gondozóknak a családja, akik a koronavírus okozta betegségben halnak meg, 60 ezer font (több mint 24 millió forint) juttatásban részesülnek.

A miniszter hangsúlyozta: természetesen semmi sem kárpótolhatja a családokat szeretteik elvesztéséért, a brit kormány mégis mindent szeretne megtenni a gyászoló családok támogatására.

Hozzátette: a kormány vizsgálja a program kiterjesztésének lehetőségét más olyan foglalkozási ágakra is, amelyeknek tagjai szintén a koronavírus-járvány elleni közdelem frontvonalában dolgoznak.

Az egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint Nagy-Britanniában hétfőig 719 910 szűrővizsgálatot végeztek és 157 149 emberről állapították meg, hogy megfertőződött az új koronavírussal.

A szűréssel újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma egy nap alatt 4310-zel emelkedett.

Egy héttel ezelőtt 4676 új fertőződést azonosítottak, a korábbi hetekben 5500-5600 közötti napi esetszám-emelkedéseket mértek.

A halálos áldozatok száma a hétfői tájékoztatás szerint az elmúlt 24 órában 360-nal nőtt.

Ez eddig a legalacsonyabb napi növekedés ebben a hónapban.

Chris Whitty angliai tisztifőorvos, aki szintén részt vett a Downing Streeten tartott hétfő esti sajtótájékoztatón, elmondta: ez nem feltétlenül a teljes szám, mivel a hétvégén valószínűleg nem volt teljes körű az adatfeldolgozás, és a mostani összesítésből kimaradt halálesetek a hétközi számokban még megjelenhetnek.

Whitty professzor ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a napi halálesetek hétnapos mozgó átlagát mutató görbe most már fokozatosan lefelé tart.

A nagy-britanniai adatok rendszeres közlésének kezdete óta az egy napon belüli halálesetek eddigi legmagasabb száma 980 volt; ezt március 9-én regisztrálták.

A hétfői tájékoztatón a tisztifőorvos elmondta azt is, hogy a Covid-19 betegséggel kórházban kezelt páciensek száma egy hét alatt 16 százalékkal, a múlt hétfői 18 667-ről 15 712-re csökkent.

Matt Hancock egészségügyi miniszter a sajtóértekezleten elmondta: az NHS-nek a koronavírus-válság kezdete óta eltelt "minden nap minden órájában" megvolt a kapacitása mindazok ellátására, akik a Covid-19 betegség miatt kórházi kezelésre szorultak.

Hozzátette: az NHS kórházaiban az oxigénellátó berendezéssel felszerelt ágyak 42 százaléka immár üres, és az ország legtöbb térségében megkezdődött a koronavírus okozta betegség miatt kórházi ellátásra szoruló páciensek számának csökkenése.

Hancock elmondta: annak, hogy az egészségügyi ellátórendszer kapacitása mindig meghaladta a szükségleteket, elsősorban az az oka, hogy néhány hét alatt tíz, kizárólag koronavírus-betegek kezelésére létrehozott ideiglenes kórház épült az országban.

Az egészségügyi miniszter hangsúlyozta: az NHS-kórházak nyitva állnak azok előtt is, akiknek más sürgős ellátásra van szükségük. Azok, akik például mellkasi fájdalmak miatt szívinfarktusra gyanakszanak, semmiképpen ne halogassák a segítségkérést, feltétlenül keressék fel a kórházakat, mert ott fogadják, felveszik és ellátják őket, csakúgy, mint eddig - mondta Hancock.

Hozzátette: a brit kórházak sürgősségi felvételi osztályainak forgalma csaknem 50 százalékkal csökkent a tavaly ilyenkor regisztrált szinthez képest.