Elindult az eddigi legnagyobb offenzíva - Politikai és katona vezetőket likvidált az izraeli hadsereg

Hírek2023. okt. 16.MTI

Az izraeli légierő hétfőre virradóra ismét intenzíven bombázta a Gázai-övezetben a területet uraló és Izraelt megtámadó Hamász iszlamista terrorszervezet katonai létesítményeit, közben pedig folytatódott a gázai civilek menekülése a várható izraeli szárazföldi hadművelet elől az övezet déli részébe - jelentette a helyi média.

A Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet palesztinoktól származó értesülései szerint

hétfőre virradóra volt az eddigi legjelentősebb izraeli bombázás az övezetben

a Hamász Izrael ellen október 7-én elindított terrortámadása óta.

Az izraeli hadsereg szóvivőinek közlése szerint

az éjszaka folyamán légitámadásban meghalt a Hamász újabb fontos vezetője.

Közzétették az iszlamista szervezet azon hat, magas rangú vezetőjének a listáját, akiket a hadsereg és a Sin Bet belbiztonsági szolgálat a háború kezdete óta megölt.

Köztük van a Hamász déli körzetének biztonsági parancsnoka, kommandós egységük parancsnoka, és a Hamász légi hadviselésének irányítója is. Az izraeli katonai szóvivő közölte, hogy a katonai mellett politikai vezetőkkel is végeztek.

Mások között

megölték az október 7-i támadás két parancsnokát, valamint Dzsavad Abu Samalát, a Hamász gazdasági miniszterét és Zakaria Abu Mamar nemzetközi kapcsolatokért felelős minisztert.

APz izraeli hadsereg deklarált célja a Gázai övezeti bombázásokkal válaszolni az országot története során érő legbrutálisabb terrortámadásra és megölni a támadást eltervező és végrehajtó Hamász tagjait.

Viszont a Hamász vezetőinek jelentős része nem a Gázai övezetben, hanem külföldön él.

A szervezet politikai főnöke, Iszmáil Haníje mindeddig a katari Four Seasons szállodában lakott, de a szálloda közölte, hogy jelenleg nem tartózkodik ott.

A Gázai övezet egészségügyi minisztériumának közlése szerint október 7-e óta 2750 palesztin vesztette életét, és mintegy 9700 sebesült meg.

Az izraeli hadsereg felszólította az övezet északi részén élő civileket, hogy meneküljenek a földsáv déli részébe, mert támadni fogják a Hamász lakóépületek alatt húzódó alagútrendszerét, amelyben rejtőzködnek az övezetben maradt vezetők.

A Gázai övezet a világ egyik legsűrűbben lakott térsége: 45 négyzetkilométeren mintegy 2,2 millió ember él.