Engedélyezték a kínai Sinopharm vakcinát Magyarországon, ötmillió adagot vett a kormány

Hírek2021. jan. 29.MTI

Bővül az oltási paletta, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) pénteken engedélyezte a kínai Sinopharm-vakcinát is. A kormány ötmillió adagot már meg is vásárolt a vállalattól.

Müller Cecília elmondta: mostantól a Pfizer, a Moderna, a Szputnyik V és az AstraZeneca vakcinák mellett a Sinopharmmal "is számolhatunk".

Az országos tisztifőorvos reményét fejezte ki, hogy ezek a vakcinák nagy mennyiségben hozzáférhetővé válnak, és így rövidebb idő alatt sikerül immunizálni a magyar lakosságot.

A szakember az orosz Szputnyik V vakcina bevizsgálásáról elmondta, kilenc vizsgálatból hetet elvégeztek, és mind negatív eredménnyel zárult, ami bíztató. Hátra vannak még a biológiai vizsgálatok, amelynek során be kell bizonyítani, hogy az oltóanyagban lévő adenovírus valóban nem képes szaporodni.

A vizsgálatokat a jövő hét végéig befejezik - tette hozzá.

Közölte, a következő időszakban - az egészségügyi dolgozók és a szociális és más bentlakásos intézményekben élők után - az oltásra regisztrált idősek beoltása következik, vasárnap estig szeretnének mindenkit beoltani valamennyi szociális és idősotthonban és más bentlakásos intézményben.

Magyarország két és fél millió ember beoltását lehetővé tevő, ötmillió adag koronavírus elleni oltóanyagot vásárol a kínai Sinopharm vállalattól - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán pénteken.

Elmondta, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) engedélyének kiadása után ugyanis megnyílt a lehetőség a kínai Sinopharm által gyártott oltóanyag megvásárlására, és a szerződést is sikerült aláírni a déli órákban.

Ennek értelmében Magyarország két és fél millió ember beoltását lehetővé tevő, ötmillió adag oltóanyagot vásárol a kínai Sinopharm vállalattól. A szállítás négy szakaszban, négy hónap alatt történik - ismertette a külgazdasági és külügyminiszter.Szijjártó Péter szerint ezzel lehetővé válik majd az oltás felgyorsítása, ami emberek ezreinek életét mentheti meg, és hamarabb oldhatják fel a korlátozásokat is.

A tárcavezető megjegyezte: nem az anyaországi magyarok lesznek az elsők, akik megkapják ezt az oltást, hiszen Szerbiában már több mint 300 ezer embert oltottak be vele, köztük sok magyart is a Vajdaságban.