Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Építkezési kedv van, a szakemberek iránti bizalom azonban továbbra sincs Magyarországon

Hírek2024. feb. 22.MTI

A magyarok csaknem 80 százaléka tervez idén kisebb nagyobb építési munkákat, amelyekhez a válaszadók 56 százaléka mesterek bevonását is szükségesnek tartaja; építési kedv már van, de a kivárás és a szakemberek iránti bizalmatlanság problémát okoz - közölte az Újház Piramis Építőház Kft.

A cég lakossági ügyfélkörében 1200 ember megkérdezésével készített felmérés eredményeiről Juhász Attila, az Újház Piramis Építőház tulajdonos ügyvezetője, az Újház Zrt. igazgatóságának elnöke a közlemény szerint elmondta, hogy ez az érdeklődés a külső körülmények javulásának köszönhető.

Példaként említette, hogy az építőanyag árak mélyponton vannak, a kamatok esnek és megjelent a csok plusz is.

A szakember ugyanakkor felhívta a figyelmet a hátráltató tényezőkre is, amelyek közül elsőként a kivárást említette. A lakosság egy átfogóbb, nemcsak a gyereket vállalókra kiterjedő építési, felújítási, vagy energiahatékonysági támogatásra vár.

A támogatás Magyarországon mindig erős ösztönző, ez jól látható az adatokból is: ahogy bejelentették a csok pluszt tavaly ősszel, azonnal megnőtt a kiadott építési engedélyek és építkezésekről szóló bejelentések száma, egyetlen negyedév leforgása alatt 4000-ről 6600-ra - ismertette a szakember.

A Piramis friss felmérése szerint a másik probléma, hogy a magyar építőipari szakemberek általános megítélését sok esetben bizalmatlanság lengi körül. Ezt támasztja alá, hogy a válaszadók a kivitelezőkkel összefüggésben a várható nehézségeknél az első három helyen említették a vállalási határidők túllépését, a rejtett költségeket, valamint a szakemberek megbízhatatlanságát.

Ehhez kapcsolódóan rámutattak, hogy a legtöbb válaszadó ismerősök ajánlásával választ jó szakembereket, míg sokan az építőanyag kereskedésekben vagy az építőanyag gyártói véleményben bíznak. Továbbá a megkérdezettek a szakember választás szempontjai közül első helyre sorolták a referenciát és az ajánlásokat és csak második helyre a munkadíjak mértékét.

Ez is visszaigazolja, hogy a megrendelőknek ugyan fontos szempont a döntésüknél a munkadíj mértéke, ám ennél is előbbre sorolják a megbízhatóságot - fogalmazott Juhász Attila a közleményben.