Pánik a demokratáknál Biden állapota miatt: Trump esélye napról napra nő

Hol vannak már azok az idők, amikor Amerikában a szovjet vezetőket élemedett koruk miatt gúnyolták? George H.W. Bush, Ronald Reagan alelnöke amiatt panaszkodott, hogy „csak temetni járok Moszkvába”; a nyolcvanas években az SZKP három főtitkárát (Brezsnyev, Csernyenko, Andropov) is elkísért utolsó útjára. Akkoriban a szovjet Politbüró átlagos életkora 71 év volt.Azóta nagyot fordult a kocka.

Manapság az amerikai politikai elit elöregedése és politikai uralma, a gerontokrácia miatt vannak súlyos aggodalmak. Nem ok nélkül, mert az idős korosztály politikai túlreprezentáltsága tekintetében az USA messze megelőzi a gazdaságilag fejlett országokat, ahol például az államfők átlagkora csupán 54 év.

A legfelsőbb politikai osztály magas kora a viszonylag fiatalnak tekintett Amerikával van ellentmondásban, ahol az átlagkor 39 év, jóval alacsonyabb, mint például Japánban (49) vagy Németországban (48). De történelmi vetületben is éles a kontraszt: az alapító honatyák közül Alexander Hamilton és James Madison a húszas, Thomas Jefferson a harmincas, George Washington pedig a negyvenes éveit taposta, amikor történelmet csinált.

A 2020-as választás két elnökjelöltje – Donald Trump és Joe Biden – politbürós mércével is jócskán benne volt már a korban. Trump 71 évesen 2017. januárjában az amerikai történelem legidősebb elnökeként költözött be a Fehér Házba.

A jelenlegi elnök, Joe Biden pedig – 78 évével – a trumpi rekordot is megdöntötte. (Emiatt Bident a szélsőjobbos tábor olykor „Amerika Brezsnyevjeként” karikírozza; az SZKP volt főtitkára 76 évesen hunyt el.)

Közismert a Kongresszus minden korábbinál magasabb átlagos életkora is. Például a szenátorok fele 65 év fölött van, Mitch McConnell, a Szenátus republikánus frakcióvezetője 81 éves.

A szövetségi törvényhozásról mondta nem kis szarkazmussal Nikki Haley, a Republikánus Párt mostani elnökjelölt-aspiránsa: „A Kongresszus az ország legkiváltságosabb idősek otthonává vált.”

Mitt Romney Utah állambeli szenátor és egykori republikánus elnökjelölt valósággal kilógott a sorból, amikor nemrég közölte, hogy 76 éves kora miatt már nem akar indulni a novemberi szenátusi választáson: „Ideje átadni a stafétabotot az új nemzedéknek.”

Mi húzza a politikát az öregek uralma felé?

Az uralkodó politikai osztály öregedési irányzata már több évtizede zajlik Amerikában. Az okok nem teljesen tisztázottak. Vannak demográfiai tényezők, mint például a várható életkor számottevő kitolódása és a nagy létszámú baby boom generáció megőszülése. Ám ezek a folyamatok korántsem korlátozódnak az Egyesült Államokra.

Ennél fontosabb ok az USA rendkívüli és növekvő jövedelem-egyenlőtlenségeiben rejlik.

A magas és alacsony jövedelmű amerikaiak várható életkilátásai között nagy szakadék tátong. Például a férfiaknál a legfelső egy százalék 15 évvel tovább él, mint a legalsó egy százalék.

Márpedig statisztikai tény, hogy az uralkodó politikai osztály tagjainak jelentős többsége a lakosság magasabb jövedelmű, vagyonosabb rétegéből kerül ki.

A leglényegesebb tényező azonban a megkövesedett, elavult választási rendszer, amely lehetővé teszi, hogy valaki korlátlan ideig honatya maradhasson a Kongresszusban. (Joe Biden például közel négy évtizeden keresztül szenátoroskodott Washingtonban.) Miközben az amerikai alkotmány az elnökséget maximum két ciklusra korlátozza, semmiféle korlátozásról nem rendelkezik a kongresszusi képviselőkkel és a szenátorokkal kapcsolatban.

A múltban az államok szintjén voltak ugyan törekvések a kongresszusi „term limit” bevezetésére, ám ezek rendre elbuktak a Legfelsőbb Bíróságon, amely megtiltotta, hogy a szövetségi államok az alkotmányba foglaltnál szigorúbb korlátozásokat alkalmazhassanak.

Az alkotmányt pedig herkulesi kihívás megváltoztatni Amerikában, nem véletlen, hogy több mint két évszázad alatt csak huszonhétszer (!) módosították az alaptörvényt. Sokak szerint égető szükség van az amerikai választási rendszer alapos, szövetségi szintű reformjára, benne az újraválaszthatóság korlátozására a Kongresszusban.

Ám a próbálkozások mindig zátonyra futnak a leginkább érintettek, a kongresszusi honatyák személyes és pénzügyi ellenérdekeltségén. Pedig lényeges reformok hiányában a gerontokrácia-szindróma tovább súlyosbodhat.

Biden veszélyes esete

Romney széleskörű elismerést kiváltó döntése szemmel láthatóan nem hatotta meg a fizikailag és szellemileg összehasonlíthatatlanul törékenyebb állapotban lévő Joe Bident, aki rendkívüli népszerűtlensége és a Demokrata Párton belül növekvő aggodalmak ellenére is kitart amellett, hogy november 5-én – úgy, mint 2020-ban – csak ő győzheti le Donald Trumpot, a republikánusok majdnem biztosnak tűnő elnökjelöltjét, s mentheti meg ezáltal Amerikát a „lopakodó diktatúra” vagy a „félfasizmus” egzisztenciális veszélyétől.

Ne a Mindenhatóhoz hasonlítsanak engem, hanem az alternatívához!

– mondja az elnök.

Biden életkora és szemmel láthatóan fokozódó fizikai/szellemi hanyatlása a 2024-es elnökválasztás központi témájává vált. A választók saját szemükkel látják a bajt, s ma már háromnegyed részük gondolja azt, hogy Biden túl öreg ahhoz, hogy új elnöki ciklust vállaljon, nem rendelkezik az elnökséghez szükséges szellemi és fizikai képességgel. (Biden 86 éves lenne hipotetikus második elnöksége utolsó évében.)

Olaj volt a tűzre az elnök szellemi kapacitásával és alkalmasságával kapcsolatos aggodalmakra Robert Hue, az Igazságügyi Minisztérium különleges ügyészének friss jelentése.

Titkos dokumentumok szabálytalan tárolására kiterjedő vizsgálata során az ügyész hosszú beszélgetéseket folytatott Bidennel. Ezek alapján úgy jellemezte az elnököt, mint „egy gyönge emlékezőképességgel rendelkező öreg ember.” A Wall Street Journal szerkesztőségi cikkében „fordulópontnak” nevezte a jelentést Biden elnöki alkalmasságának megítélésében.

Az elnök kora miatti súlyos, egyre mélyülő félelmek minden mást háttérbe kezdenek szorítani, beleértve a sikeresként reklámozott Bidenomics-ot: a három százalékos tempóban növekvő gazdaságot, a száguldó tőzsdéket, az alacsony munkanélküliséget, a lecsillapodott inflációt és az infrastruktúra fejlesztése, valamint a zöld- és csúcstechnológia terén elért törvényhozási sikereket.

Ezekre mondja Paul Krugman, a New York Times ünnepelt, demokrata beütésű kolumnistája:

Az amerikai gazdaság rendkívül sikeres évet tudhat maga mögött, az alaphelyzet továbbra is nagyon jó.

Ám hiába a Nobel-díjas Krugman közgazdasági lelkendezése, az amerikai választók figyelme máshová terelődik a Fehér Ház gazdájával kapcsolatban. Biden közvéleményen belüli támogatottsága az elnökség jelenlegi szakaszában korántsem gazdasági tényezők hatására zuhant történelmi mélypontra, 40 százalék alá.  

Joe Biden a 2021 elejei beiktatási beszédében a Trump elnöksége alatt végletesen polarizálódott ország egységének helyreállítását ígérte, amiből azonban semmi sem lett.

A sors iróniája, hogy inkább a korával kapcsolatban ért el nemzeti egységet, olyannyira, hogy még a demokrata hívek kétharmada is ellenzi újraindulását a Fehér Házért.

Trump sem a régi

Pedig már Donald Trump sem a régi, az ellene folyamatban lévő büntetővádak garmadájáról most nem is beszélve, amelyek kimenetele potenciálisan veszélyeztetheti elnöki újrázását. Az exelnök csak négy évvel fiatalabb Bidennél.

Annak ellenére, hogy Trumpot a választók „csupán” fele tartja túlzottan öregnek az elnökségre, az utóbbi időben Trumpnál is érzékelhető az eleve szegényes szókincs további szűkülése és a retorikai baklövések megugrása.

Nagy visszhangot váltott ki Trump egyik beszéde, amelyben az általa politikai „ikertestvérnek” tartott Orbán Viktort Törökország vezetőjének, Magyarországot pedig Oroszország közvetlen szomszédjának állította be.

Trump olykor összekeveri az Obama-adminisztrációt a Biden-kormánnyal; nemrég azt mondta, hogy a 2016-os elnökválasztáson jól megverte Barack Obamát (Hillary Clinton helyett), s az általa a történelem legrosszabb elnökének tekintett, „agyilag károsodott” Joe Biden a második (!) világháborúba sodorja Amerikát.Ezek után nem csoda, hogy az amerikai közvéleményt valósággal megriasztja a 2020-as elnökválasztás várható megismétlődése a két idős és népszerűtlen politikus között.

Nagyon sokan érzik úgy Amerikában, hogy a magas életkora miatt végzetesen meggyöngülni látszó Biden elnök veszélyes és felelőtlen játékot folytat, amelyben személyes hiúságát az ország érdekei fölé helyezi.

Ezzel a novemberi elnökválasztáson megágyazhat Trump győzelmének, amelynek lehetőségét a közvélemény-kutatások mind erősebben jelzik.

Ha – hipotetikusan – ma tartanák az elnökválasztást, a közvélemény-kutatások túlnyomó többsége szerint Trump győzne. Ráadásul az elektori kollégiumra épülő választási rendszer a republikánus elnökjelölteknek kedvez. (2016-ban Trump úgy kaparintotta meg a Fehér Házat Hillary Clinton ellen, hogy az össz-szavazatokból közel hárommillióval kevesebbet kapott, mint ellenfele.)

Pánikhangulat a demokrata vezérkarban

Biden elnökválasztási esélyét alelnöke, Kamala Harris is rontja, aki nálánál is népszerűtlenebb, és az amerikaiak túlnyomó többsége alkalmatlannak tartja őt az elnökségre például Biden halála esetén.

Sokan gondolják, hogy 2024. november 5-én a Joe Bidenre leadott minden szavazat Harris elnökre leadott szavazattal lehet egyenlő. Közben az alelnök úgy tesz, mint aki semmit nem hallott a népszerűtlenségéről:

kész vagyok a nemzet szolgálatára”, ha netán „valami” történne Biden elnökkel.

Kevesebb mint kilenc hónappal  az elnökválasztás napja előtt a Demokrata Párt vezérkarában már kitapintható a pánik.

A háttérben zajlik az elnökön túlmutató kiút keresése, miközben némely demokrata véleményvezér már nyilvánosan is belengette Biden elnökjelöltsége visszavonásának szükségességét, amiről a Fehér Ház gazdája – legalábbis egyelőre – hallani sem akar. Pedig az idő fogy, Trump előnye – a komoly bűnvádak ellenére – napról-napra nő és a politikai kockázat óriási.

Trump visszatérése a politikai hatalomba az amerikai demokráciára leselkedő, minden korábbinál súlyosabb veszélyt jelentene, a kiszámíthatatlan világpolitikai kockázatokról nem is beszélve.

Amerikából követve az eseményeket úgy látom, hogy az egyre erősödő pártbeli és társadalmi nyomás alatt az elkövetkező hónapokban, de legkésőbb az augusztus 19-i chicagói elnökjelölt-állító konvenció előtt Biden beadja majd a derekát.

Nem zárható ki, hogy – a korábbi jelölő gyűlésekkel ellentétben – „versengő” konvención dől majd el a Demokrata Párt hivatalos elnökjelöltje.

Várhatóan Kamala Harris, Gavin Newsom (Kalifornia kormányzója), Gretchen Whitmer (Michigan kormányzója) és J.B. Pritzker (Illinois kormányzója) közötti küzdelemből kerül majd ki a végső győztes.

A felkészültség, országos ismertség és népszerűség véleményem szerint a karizmatikus Newsom mellett szól. Game on!  

A szerző a Világbank volt vezető közgazdásza.