Európa élvonalában a magyar ingatlanok drágulása

Hírek2018. jan. 19.Növekedés.hu

Magyarország az ötödik helyen áll az ingatlanárak növekedésében az Európai Unióban, derül ki az Eurostat legfrissebb adataiból, melyek az uniós államok ingatlanárainak változását vetette össze. A leginkább Írországban drágultak az ingatlanok (11,4 százalékkal), Olaszországban pedig két százalékkal csökkentek az árak. nálunk egy év alatt összesen 7,7 százalékos volt az áremelkedés az inflációt levonva.

A régióban csak Csehország előzte meg Magyarországot az ingatlanárak emelkedésében tavaly. Az Eurostat legfrissebb adatai szerint a listát Írország vezeti, ahol a legnagyobb mértékben nőttek az árak, majd Csehország, Portugália és Hollandia következik. Olaszország az egyetlen, ahol éves szinten olcsóbbak lettek az ingatlanok, körülbelül két százalékkal.

Eurostat

A 2015-ös évhez képest tavaly a harmadik negyedévben hazánk ingatlanpiaca mutatta a 27 ország között a legnagyobb drágulást: két év leforgása alatt 24,6 százalékkal növekedett a lakóingatlanok ára, az infláció levonása után. Megyékre bontva a leginkább Vas és Zala megyében emelkedtek az árak, miközben alig volt változás Heves és Nógrád megyékben.