A tudomány nem elég ahhoz, hogy megmentsük a Földet

A világ egyik legrangosabb tudományos szaklapjában, a Science-ban 2018. január 18-án megjelent tanulmány szerint fordulatra van szükség ember és természet viszonyában. Ez a kulcsa ugyanis annak, hogy milyen állapotba hozzuk a bolygónkat – mondta el Molnár Zsolt botanikus, etnoökológus, az MTA Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója, a cikk egyik társszerzője.

A publikáció nem kevesebbet állít, mint hogy a tudományos kutatás nem elegendő ahhoz, hogy hatékony és etikus javaslatokat fogalmazzunk meg az emberiség jóllétét biztosító természeti erőforrások védelme és felhasználása kapcsán. A tudósok nézőpontja jelentősen eltérhet azokétól, akik a világ kevésbé urbanizált részein az elődeiktől örökölt, évszázados tudás alapján még ma is viszonylag „hagyományos” módon művelik a földet, legeltetik a jószágaikat, vagy halásznak, azaz azokétól, akik az úgynevezett hagyományos ökológiai tudás hordozói.

A Science-cikk a tudomány és a hagyományos tudásrendszerek összefogását sürgeti, méghozzá újfajta módon. Korábban a hagyományos ökológiai tudás csak mintegy „átkódolva”, a modern tudományok logikája szerint jelent meg a tudományos eredményekben, így azonban sok ökológiai és kulturális tartalom elveszett.

A most megjelent tanulmány szerzői azt javasolják, hogy vizsgáljuk meg több perspektívából, többféle „szemüvegen” át  ember és természet viszonyát. A tudomány képviselői és a hagyományos tudás hordozói is a saját logikájuk szerint adhassák hozzá ismereteiket, adataikat a közös tudásanyaghoz. Szerencsére ma már egyre több módszer létezik e kétféle tudás összehangolására, s mindkettőt figyelembe vevő lépések kialakítására.

Nagy szükségünk van erre a közös tudásalkotásra például olyan összetett kérdésekben, mint a hagyományos legeltetés. Hazánkban több százezer hektáron folyik olyan legeltető gazdálkodás, ami gazdasági haszna mellett elengedhetetlen bizonyos természeti értékeink megőrzéséhez. De míg a pásztorok „a jószág száján át” látják a növényeket, a természetvédők a ritka fajok védelmét, illetve az élővilág sokféleségét helyezik előtérbe. A két tudásrendszer másképp lát, és másképpen is értékeli a látottakat. A jó kompromisszumokhoz pedig együtt gondolkodásra van szükség.

Molnár Zsolt kutatócsoportja Magyarországon, Erdélyben, a Szerémségben és Mongóliában vizsgálja pásztorok és földművesek hagyományos gazdálkodását, illetve azt az ökológiai tudást, amin ez a gazdálkodás alapul. Mint hangsúlyozza, ez a tudás régi, de korántsem elavult. Modern világunkban számos esetben – mint a természetvédelmi kezelés, a biogazdálkodás vagy a környezeti nevelés – ez a több száz éves tudás az egyik alapja a globális változásokhoz való alkalmazkodásnak.

Eddig még nem volt rá példa, hogy egy tudósokat tömörítő világszervezet az emberiség tudásrendszereinek szintézisét tűzze ki célul. Az IPBES (az ENSZ-hátterű, a biológiai sokféleség megőrzésével foglalkozó kormányközi szervezet) tehát új utakat tör a tudásszintézisben, hogy minél jobban megalapozza a fenntartható fejlődéshez szükséges döntéseket.

Báldi András, az MTA Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója hangsúlyozta, hogy az IPBES-ben kiemelt szerepük van a magyar kutatóknak, közülük is az MTA Ökológiai Kutatóközpont munkatársainak. Az IPBES legtöbb szakértői bizottságában, illetve vezetői paneljében is dolgoznak hazai kollégák.