Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

ÉVOSZ: A nehézségek ellenére az építési vállalkozások több mint felének nőtt az árbevétele tavaly

Hírek2023. máj. 9.Növekedés.hu

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) tagszervezeteit és az építőipar további jelentős szereplőit, 400 céget megkeresve felmérte, hogy 2022. évben milyen változásokat hoztak a piaci körülmények, illetve a cégek milyen várakozásokkal tekintenek a 2023. évre.

Az orosz-ukrán háború okozta nehézségek közepette 2022-ben a vállalkozások több mint felének nőtt az árbevétele az előző évihez képest. A vállalkozások egy
harmada nyilatkozott úgy, hogy 2022-ben csökkent az árbevétele 2021. évhez képest, több mint 10 százalékuknál pedig változatlan maradt.

Az orosz-ukrán háború, valamint az állami beruházások jelentős csökkenése miatt 2023. évben a vállalkozások csak valamivel több mint harmada számít
árbevétel növekedésre, és közel 45%-uk árbevétele csökkenésével kalkulál.

A felmérésben részt vevő cégek fele számít csökkenésre az árbevétel-arányos jövedelmezőség tekintetében, mindössze 17%-uk vár javulást.

A korábbi évektől eltérően a válaszadó cégek 77,8%-a tevékenységüket leginkább akadályozó tényezőként a megrendelések hiányát emelték ki. Nem
sokkal maradt le mögötte az infláció, amit 66,7%-uk jelölt meg akadályként. A szakemberhiány, ami a korábbi felmérésnél még leginkább sújtotta a vállalkozásokat, a harmadik helyre esett vissza, a cégek 55,6%-a jelölte üzleti tevékenységét akadályozó tényezőként. A válaszadók fele a gazdasági szabályozás kiszámíthatatlanságát, közel harmaduk pedig az árfolyamingadozást jelölte meg akadályozó tényezőként. A szabályozással szembeni bizonytalansági érzet növekedése mindenképp figyelem felhívó.

A szűkülő piaci lehetőségek közepette a hatékonyság növelése érdekében a cégek 61%-a energiatakarékosságot, 55,6%-uk digitalizálást tervez. 44,4%
szervezetátalakítással vagy saját beruházással tervezi növelni a hatékonyságot, csak a válaszadók 5,6%-a csökkentené a létszámot.

A válaszadó cégek kicsivel több mint fele (55,6%) nyilatkozta, hogy megfelelő számú és összetételű szakmunkással rendelkezik a megrendelések
teljesítéséhez. Legnagyobb hiányt a szakipari munkáknál jelezték (ács, villanyszerelő, épületgépész, lakatos), de hiány van mérnökökből (építészmérnök, gépészmérnök, villamosmérnök) is. Csak a válaszadók 28%-a számol a foglalkoztatottak átlagos állományi létszámának növelésével a következő fél évben. 2022-ben a KSH adatai szerint az építőiparban átlagosan 16,3%-kal nőtt a havi bruttó átlagkereset, 2023 első félévében a felmérésben részt vevő cégek 14,4%-os átlagos bérköltség növekedéssel számolnak.

A nehézségek ellenére a válaszadó cégek több mint fele biztosított képzést, továbbképzést munkavállalói számára, és ennél is nagyobb arányban, 88,9%-uk tervezi az elkövetkező egy évben, hiszen ez is a munkaerőmegtartás egyik eszköze. 2023. évre vonatkozóan a felmérésben szereplő vállalkozások mindössze 5,6%-a nyilatkozott úgy, hogy rendelésállománya meg fogja haladni a jelenlegi kapacitást, 38,9 százalékuk számít arra, hogy 80% feletti lesz, egyharmaduk pedig arra, hogy 50-80% között lesz a 2023. évi kapacitást lekötő megrendelésállománya.

Az elmúlt időszakban a vállalkozás működéséhez, fejlesztéséhez a felmerülő forráshiány finanszírozására a felmérésben részt vevő vállalkozások 27,8%-a vett
igénybe vissza nem térítendő állami támogatást, egyharmaduk banki hitelt, közel negyedük pedig beruházási hitelt vett igénybe a cég tevékenységének
finanszírozására. A lízing is népszerű finanszírozási forma volt, 2022-ben a válaszadó cégek 50%-a vette igénybe ezt a finanszírozási módot. Közel 27% belső forrásból oldotta meg a finanszírozást. 2023-ban kisebb arányban, de terveznek külső forrást bevonni a vállalkozások, a banki hitelt, a beruházási hitelt, valamint a vissza nem térítendő támogatást jelölték meg legtöbben. 2022. december 31-én a felmérésben szereplő cégek 83,3%-ának volt kintlévősége. Ez az arány a fél évvel ezelőtti felméréshez képest 19 százalékpontos növekedést mutat. A kintlévőség átlagos nagysága az árbevétel 9,3%-a volt. A kintlévőséggel rendelkező cégek 80%-a ítélte úgy, hogy ennek a tartozásnak a 90%-a hajtható be peres út nélkül. A fél évvel korábbi adatokhoz képest ez romló tendenciát mutat, ami a lánctartozás várható növekedését vetíti előre.

A felmérésben szereplő vállalkozásoknak csak kicsivel több, mint tizede (11,1%) tudta teljes mértékben érvényesíteni a megrendelők felé az árváltozást,
kétharmaduk csak részben, és közel negyedük pedig egyáltalán nem.

A vállalkozások várakozásai szerint 2023 első félévében a személyi jellegű költségek (14,4%), az alvállalkozói díjtételek változása (13,8%), az építési
törmelék elszállítása és lerakása árának változása (12,4%), valamint a fuvarköltség (10,4%) lesz a legnagyobb mértékű. Az építőanyagok átlagos árváltozása a várakozások szerint valamivel 10 százalék alatt marad (9,3%), a cement, az építési kő, kavics, a hőszigetelő anyagok, a faanyagok és a beton esetében számolnak 10% feletti áremelkedéssel.