Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

ÉVOSZ: az építési költségek 5-9 százalékos emelkedése várható

Hírek2021. jún. 16.MTI

Az építőipari vállalkozások az építési költségek - például építőanyagok, munkaerő-költségek - országos szinten 5-9 százalékos, Budapesten viszont több mint 10 százalékos áremelkedésére számítanak a második fél évben - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.

Az ÉVOSZ tervező, kivitelező, mérnök szolgáltatást nyújtó vállalkozások bevonásával készített felmérést az építési piacon az idén az első öt hónapban tapasztalt áremelkedésekről és várakozásaikról. A 400 válaszadó között mikro-, kis-, közép- és nagyvállalkozás is szerepelt, országos lefedettséggel.

A közlemény szerint idén január-május között az építőanyagoknál és a munkaerőköltségeknél is előre nem látott áremelkedéseket tapasztaltak a megkérdezett vállalkozások, akik ezzel egyidejűleg saját tevékenységük díját is megemelték.

Az építőanyagoknál példaként említették, hogy az év első öt hónapjában 2020 év végéhez képest a hideg padlóburkolatoknál 9 százalékos, a tetőcserepeknél 11, a beton esetében 12 százalékos, a gipszkarton esetében 23 százalékos, a hőszigetelő anyagoknál 47 százalékos, míg a faanyagoknál 72 százalékos áremelkedést jelentettek a válaszadók.

A felmérés szerint a vizsgált időszakban országosan és a fővárosban is az építőanyagok közül három kategóriában tapasztalták a legnagyobb mértékű áremelkedést:

  • a faanyagok árai 72, illetve 93 százalékkal,
  • a hőszigetelő anyagok árai 47, illetve 55 százalékkal,
  • az elektromos kábelek, vezetékek árai pedig 42, illetve 35 százalékkal nőttek.

Az utóbbi három kategóriában szereplő termékek gyártásához szükséges alapanyagok árai is kiugróan emelkedtek

- ismertette a jelentős drágulás okait Koji László, az ÉVOSZ elnöke.

Kitért arra is, hogy a betanított munkás havi átlag bruttó bére országosan 12, a fővárosban 14 százalékkal nőtt, ezáltal esetükben a nettó átlagbér megközelítette a 300 ezer forintot.

A szakmunkás havi átlag bruttó bére országosan 12, a fővárosban 13 százalékkal nőtt, így a nettó átlagbérük 380 ezer forintra emelkedik.

A tervező cégek szolgáltatási árai országosan 5, a fővárosban 7 százalékkal emelték, a kivitelezési munkák árai Budapesten és országosan is 11 százalékkal drágultak, a mérnöki szolgáltatást nyújtó vállalkozások pedig országosan 8, a fővárosban 11 százalékos áremelést jeleztek.

Ezek az áremelkedések a vállalkozások növekvő munkaerőköltségeinek fedezésére szolgálnak.

Az építőanyagok ára és a munkaerőköltségek növekedése főként azokat a kivitelezőket hozza nehéz helyzetbe, akik tavaly kötötték meg szerződéseiket és csak a szokásos árváltozást tervezték be vállalási áraikba.

A piaci árváltozások következtében azonban sok esetben nem lehet a korábbi vállalási árakon a kivitelezést megvalósítani.

 Az ÉVOSZ szerint a kivitelezés alatt lévő létesítmények többségénél a megrendelő és kivitelező együttes felelőssége a piaci áremelkedések korrekt kezelése.

A szakszövetség úgy látja, hogy sok esetben szükségessé válik a szerződések módosítása, ami történhet az árak korrekciójával, a műszaki tartalom változtatásával, például olcsóbb ár fekvésű termék választásával, vagy a feladatok részleges időbeli átütemezésével egyaránt.