ÉVOSZ: az építőipar idei termelése 4000 milliárd forint lehet

Hírek2020. dec. 4.MTI

Az építőipar idei teljesítménye elérheti a 4000 milliárd forintot, amely elmarad ugyan a tavalyitól (4400 milliárd), és a 2018-as értéknek felel meg, de a lakásépítés így is húzóágazata maradt a gazdaságnak - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Koji László kiemelte, hogy az év első felében az állam hasonló mértékű megrendeléseket adott az építőiparnak, mint tavaly, míg az önkormányzati megrendelések megfeleződtek. 

A 2021-es családtámogatási intézkedésekről Koji László azt mondta, fontos, hogy a következő hat évre az új lakások áfatartalmát előre lehet kalkulálni, hiszen - a 2022 végéig építési engedéllyel rendelkező lakásoknál - egészen 2026-ig 5 százalékra mérséklődik az áfakulcs. A lakásfelújítási támogatások nagy előnyének nevezte a piac tisztulását, miután számlával kell igazolni az elvégzett munkákat.