Ezek lehetnek a 2018-as év irodái

Hírek2018. dec. 15.Növekedés.hu

Idén több mint 160 nevezés érkezett Az Év Irodája Versenyre, ezekből kerülnek ki 2018 díjnyertes irodakialakításai, fejlesztései is. A legtetszetősebb irodák, közösségi terek és ingatlanfejlesztések kiválasztására közönségszavazás indult, ami január közepéig tart. A verseny és az ehhez kapcsolódó rendezvények nem csak a legfrissebb irodatrendekre mutatnak rá, de a hazai cégek ezeket a munkaerőhiány megoldásával kapcsolatos tapasztalatcsere fórumaként is használják.  Az Év Irodája Verseny az elmúlt 9 évben a legjobb munkahelyi minták igazi gyűjtőhelyévé vált, ahonnan azok a bérlők, vállalatok meríthetnek inspirációt, akik új irodába költöznek, új munkakultúrát szeretnének megvalósítani, és akik a legjobb szakembereket szeretnék magukhoz csábítani, megtartani.

“A nemzetközi kutatások két dologra mutatnak rá. Az első, hogy a millenniumi nemzedék, azaz az Y és az Z generáció a fizetés mellett az irodát tartja a legfontosabb szempontnak a következő munkahelyük kiválasztása során. A másik tanulság, hogy az ’office branding’ olyan új fogalom, amit 5 éven belül minden munkáltatónak meg kell tanulnia.”
- mondta el Fodor Dániel, Az Év Irodája Verseny projektvezetője. Az Év Irodája Versenyre idén több mint 160 nevezés érkezett. A beérkezett pályázatokat online közönségszavazás során lehet értékelni azevirodaja.hu oldalon. Bár a végleges döntést egy független, ingatlanpiaci szakemberekből álló zsűri hozza meg, akik a közönségszavazást követően a helyszíni bejárások során megtekintik az irodákat és értékelik a pályázatokat. A verseny végkimenetelét a közönség véleménye is befolyásolja, hiszen egy-egy nevező értékelésében a beérkezett szavazatok 10 százalékos súlyt képviselnek. A szervezők két díjátadó eseményen hirdetik ki a győzteseket. Az irodai és dizájn díjakat 2019. február 20-án az OfficeUP irodatrend konferencia keretében adják át, ahol a verseny résztvevői, az érdeklődő HR-, iroda- és projektvezetők tapasztalatcsere mellett a legfrissebb trendekről is tájékozódhatnak. Az ingatlanszakmai kategóriák győzteseit pedig február 21-én a Real Estate Awards gálaesten hirdetik ki. Idén ezekben a kategóriákban lehet szavazni a nevezőkre:
  • Az Év Irodája,
  • Az Év Közösségi Tere,
  • Az Év Új Ingatlanfejlesztése,
  • Az Év Facility Management Cége,
  • Az Év Property Management Cége,
  • Az Év Asset Management Cége,
  • Az Év Tanácsadó Cége,
  • Az Év Ingatlanpiaci Személyisége.
  • Az Év PropTech Megoldása,
  • Az Év Finanszírozó Cége, 
  • Az Év Fejlesztő Cége.