Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Ezeken a helyeken lehetnek zivatarok vasárnap és hétfőn

Hírek2024. jún. 9.MTI

Vasárnap Győr-Moson-Sopron vármegyében, hétfőn a keleti országrészben lehetnek hevesebb zivatarok - figyelmeztetett a HungaroMet Zrt.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint

Győr-Moson-Sopron vármegyében vasárnap hevesebb zivatarokra kell számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is.

Emiatt a vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki.

Hétfőn pedig Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében várhatóak hevesebb zivatarok, így itt is másodfokú figyelmeztetés van érvényben.

Az előrejelzés szerint vasárnap késő délután az északnyugati területeken nő a zivatarok valószínűsége, a határon túlról akár heves zivatarok is besodródhatnak viharos, óránkénti 60-90 kilométeres széllökéssel, jégesővel és felhőszakadással társulva. Estétől fokozatosan az északi, északkeleti területeken, majd az Alföldön is kialakulhatnak intenzív zivatarok.

Hétfőn nagy területen több hullámban fordulhatnak elő zivatarok, viharos széllökés, jégeső és felhőszakadás kíséretében, főként az ország északkeleti, keleti felén heves zivatarok is képződhetnek.

Ezekhez kapcsolódóan viharos, erősen viharos széllökés, nagy méretű jégeső és felhőszakadás is előfordulhat. Egy adott pont felett a cellák ismétlődő jelleggel is áthaladhatnak, így helyenként 50 milliméternyinél több csapadék is eshet. Este a zivatarok száma várhatóan csökken.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a légkörben található nagy mennyiségű szaharai por érdemben csökkentheti a heves zivatarok kialakulási valószínűségét.