Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Felmérés: Ennyit költenek a fiatalok karácsonyi ajándékokra

Hírek3 órájaNövekedés.hu

A korábbi évekhez hasonlóan a fiatalok 84 százaléka tervez ajándékvásárlást az idén, átlagosan 49 ezer forintot fordítva azok beszerzésére a tavalyi 40 ezer forinttal szemben – derül ki a K&H ifjúsági indexből, amely a 19-29 évesek karácsonyi vásárlási szokásait vizsgálta.

Az ajándékozó fiatalok 2 százaléka kizárólag saját készítésű ajándékokkal készül az ünnepekre, 9 százalékuk 10 ezer forintnál kevesebbet, 15 százalékuk pedig 100 ezer forintnál is többet költene a meglepetésekre.

A fiatalok túlnyomó része továbbra is tervez ajándékot vásárolni a szeretteinek, a várható kiadások emelkedést mutatnak a K&H negyedik negyedéves ifjúsági index szerint. Ez a 19-29 éves fiatalok 84 százalékára igaz, ami megegyezik a felmérés korábbi eredményeivel, hiszen 2018-ban, 2021-ben, 2022-ben és 2023-ban is azonos volt az ajándékozó fiatalok aránya.

Az ajándékozók átlagosan már kevesebb, mint 7 személyt szeretnének meglepni, szemben a tavalyi 7, illetve a 2022. évi 8 fővel.

Mégis mennyiből?

Az ajándékokra költött összeg azonban emelkedést mutat. Az átlagérték 2021-ben ugrott meg jelentősen, akkor a 2020-ban mért 29 ezerről 39 ezer forintra emelkedett. 2022-ben kisebb visszaesés volt látható, akkor 37 ezer forint volt a keret. Tavaly 40 ezer forint volt ez az összeg, az idén pedig 49 ezer forintra emelkedett.

A kutatás szerint az ajándékozásra fordított összegek mediánja 26 ezer forint az idén, míg egy évvel korábban 25 ezer forintot tett ki. Az átlagösszegnél látható bő 20 százalékos növekedés részben a kiugró értékeknek köszönhető, hiszen a medián csak 4 százalékkal nőtt.

„Az átlagösszegek emelkedése magyarázható részben a bérek idei emelkedésével. Ugyanakkor a mediánérték visszafogott növekedése azért arra utal, hogy a fiatalok jó része még mindig óvatos és nem szeretné vagy nem tudja jelentősebben növelni az idei kiadásait” - értékelte a kutatás adatait Rammacher Zoltán, a K&H Lakossági ügyfél szegmens marketing vezetője.