Fizetések: a cégek többsége nem tervez béremelést

Hírek2024. ápr. 20.Növekedés.hu

A bizonytalanság továbbra is erősen érezhető a hazai vállalkozások üzleti hangulatában – mondta a VOSZ Barométer 2024 első negyedéves eredményeit bemutató sajtótájékoztatón a vállalkozói érdekképviselet főtitkára. Perlusz László hozzátette, miközben a pozitív változás az infláció radikális csökkenése, a vásárlóerő növekedése továbbra sem indult el, az év eleji jelentősnek mondható reálbér-növekedés ellenére sem. A Barométer az idei első negyedévben 53 százalékon állt, a tavalyi hasonló időszak 62 százalékához képest.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkárának gondolatait kiegészítve a kutatást végző Egyensúly Intézet üzleti kapcsolatokért felelős igazgatója azt mondta, bár korábban többen is megfogalmazták azt a várakozást, miszerint az infláció csökkenésével újra elindulhat a belső fogyasztás, ezzel a vásárlóerő növekedhet, ez most már látszik, hogy nem jött be, az emberek, úgy tűnik, még kivárnak.

Hiába csökkent az infláció, a vállalkozások óvatosak, és ezzel valószínűleg még terveznek az idei évben

mondta Kozák Ákos, aki azt prognosztizálta, hogy a vásárlóerő talán a második negyedévben kezdhet el növekedni.

Az üzleti hangulattal kapcsolatban elmondta azt is, előzetesen rosszabb eredményre számított, s bár egy kicsit elmozdult pozitív irányba, egy évre vetítve csökkent ez az alindex.

Kozák Ákos szerint a vállalkozások legnagyobb kockázata a vásárlóerő csökkenése és a kereslet visszaesése, a munkaerővel kapcsolatban pedig egyelőre óvatosak, nem terveznek elbocsátásokat, de bért sem nagyon akarnak emelni. Ugyanakkor továbbra is aggályosnak nevezte a beruházások radikális csökkenését, amelyek néhány éve az állami és magánszektorban még a GDP 27-28 százalékát tették ki, miközben tavaly az arány 22 százalék körülire csökkent, márpedig itt 1-1százalék is százmilliárdokat tud megmozgatni.

Senki sem akar vásárolni, fogyasztani

A kutatás ezúttal is megvizsgálta, hogy a megkérdezett – kizárólag VOSZ-tag – vállalkozások mit említenek meg spontán a hazai üzleti hangulattal, nehézségekkel kapcsolatban. Mint kiderült, az első három legnagyobb problémája a vállalkozásoknak a vásárlóerő csökkenése, a szakemberek hiánya, valamint a megrendelések elmaradása.

Most már azt lehet mondani, hogy tartós nehézség a működési költségek jelentős növekedése, ami már fél éve egyre nagyobb problémát jelent

– mondta Kozák Ákos. Az Egyensúly Intézet igazgatója azt is hozzátette, hogy az első negyedéves kutatás válaszaiból kiderült, a hazai vállalkozások legnagyobb félelme a veszteséges működés, miközben meg akarják tartani a munkavállalóikat, és a reáljövedelmek is elkezdtek nőni.

A vállalkozások egyértelműen kivárnak erősítette meg.

Az is elhangzott, hogy már 10 százalék alatti azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek kedvezőnek látják a jelenlegi helyzetet, a többség óvatos optimizmussal tekint a jövőbe, ugyanakkor az is kijelenthető, hogy a megkérdezettek 30-40 százaléka inkább kedvezőtlennek ítéli meg a gazdasági helyzetet.

Valószínűleg a sok bizonytalanság miatt a vállalkozások fele akkora bevételt vár, mint amivel tervezett.

Ezzel együtt a fizetési morál romlását is érzékelik, gyakorlatilag 10-ből 4-5 vállalkozó már tapasztalja ezt a gazdaságban.

Nem terveznek beruházásokat, elbocsátásokat és fizetésemelést a hazai vállalkozások

A kutatást bemutató sajtóbeszélgetésen az is elhangzott, hogy a vállalkozások beruházási szándéka 10 százalékos elmaradást mutatott, ami a tavalyi adatoknál is rosszabb. Miközben várhatóan nem tervezik munkavállalók elbocsátását, a vállalkozások nem nagyon gondolkodnak fizetésemelésben.

A kutatási eredmények szerint a vállalkozások 71 százaléka (!) nem tervez fizetésemelést a következő 12 hónapban.

A 2023 decemberi minimálbér-emeléssel és az azt követő bérkorrekcióval valószínűleg ellőtték a puskaport erre az évre – hívta fel a figyelmet Kozák Ákos.

A vállalkozások jövőjét érintő fejlesztések és beruházások tekintetében Kozák Ákos megismételte a januári sajtótájékoztatón elmondottakat, miszerint még mindig nem gondolkodnak a hazai vállalkozások akvizíciókban, miközben a lehetőség egyre inkább megalapozott az egyre rosszabb gazdasági hangulatban.

Elhangzott, már a tavalyi Barométer-kutatásokban is látszódott, hogy a hazai vállalkozások pénzügyi helyzete jó, ez hagyományosan a legjobb mutató. Nincs adótartozás, az inflációt még mindig beépítik az áraikba, ugyanakkor az is látszik, hogy a megtakarítások elkezdtek apadni.

Jelenleg a válaszadóknak kevéssel több, mint a fele rendelkezik tartalékokkal, ugyanakkor tavaly ez a szám még 63 százalék volt.

Európai és hazai minimálbér

Először kérdeztek rá a kutatásban arra, hogy a vállalkozók hallottak-e az európai minimálbérről. A megkérdezettek 70 százaléka nem hallott róla, vagy csak csekély információval rendelkezett.

Arra is rákérdeztek, a vállalkozások támogatnák-e, hogy a hazai minimálbér elérje az országos átlagbér 50 százalékát.

Az adatok szerint a vállalkozások túlnyomó többsége (80 százalék) igennel válaszolt, de ehhez a cégek egy része szerint megfelelő jövedelmezőség szükséges, és akár támogatás is kellene.

Perlusz László, a VOSZ főtitkára a Barométer idei első negyedéves eredményeit összegezve úgy látja, a hazai vállalkozások jelenleg nagyon óvatosak, erősen tartanak attól, hogy a gazdaságban, a szabályozókban váratlan változások lesznek, miközben az infláció csökkenését sem tartják véglegesnek.

A vállalkozói szektor kivár, nem akar meggondolatlanul lépni, felelősen viselkedik, felelős döntéseket hoz ebben a nehéz időszakban

tette hozzá a főtitkár.