Forró Tamás, Havas Henrik egykori kollégája is ügynök volt
HírekA Kulcsár Attila-féle bűnperbe, illetve a Postabank-ügybe belekeveredett Forró Tamás újságíró is ügynök volt, Szilágyi Ákos fedőnéven jelentett.
Néhai Forró Tamás újságíró, műsorvezető is III/III-as ügynök volt - derült ki ma egyértelműen a nyitottaktak.hu ügynökadatbázisból.
A Forró Tamásról szóló információk szerint 1988-ban a Magyar Rádióban Havas Henrikkel szerkesztette az Első kézben című műsort. A későbbiekben fontos szerepe volt a napi Krónika, a 168 óra, a Nap TV, továbbá a Privát Profit című üzleti lap elindításában. Ő tulajdonolta a Világgazdaság kiadóját is.
Mint televíziós, nagy nézettséget ért el Havas Henrikkel együtt a Napkelte című műsorban. Szilágyi Ákos fedőnéven jelentett, nyitószáma a H-61758 volt, míg a B-dosszié száma B-135004 volt. Foglalkoztatási kódja szerint a 07 - esben szerepelt. a 6-os karton alapján.