Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Gázai konfliktus: A Hamász terroristák fele halott

Hírek2024. júl. 16.MTI

Az izraeli hadsereg (IDF) megölte a Hamász terrorszervezet katonai vezetőinek felét- közölte az IDF.

Az izraeli hadsereg közölte, hogy több mint kilenc hónappal a háború kitörése után a Hamász katonai vezetésének felét, s a szervezet összesen mintegy harmincezer fegyvereséből, valamint az Iszlám Dzsihád és más szervezetek további néhány ezer harcosából 14 ezret öltek meg vagy fogtak el.A jelentés szerint a Hamász zászlóaljainak többsége súlyos veszteségeket szenvedett a szárazföldi hadműveletben, majd a visszatérő rajtaütésekben, de három zászlóalja ellen még nem hajtottak végre támadást.

Még mindig magas szinten működik egy zászlóalj Hán-Júnisz és Rafah között, valamint Deir al-Balahban és Nuszeiratban. A hadsereg végzett hat dandárparancsnoki, több mint 20 zászlóaljparancsnoki, és mintegy 150 századparancsnoki rangú Hamász-tiszttel.

Izraelben úgy vélik, hogy a Hamász továbbra is képes megtámadni az IDF-nek az övezetben harcoló egységeit, és képes rakétákat indítani akár Tel-Aviv és Jeruzsálem irányába is. Ugyanakkor már elvesztette jelentősebb fegyvergyártó kapacitásait, melyeket Izrael megsemmisített, és ezért már csak jóval szerényebb minőségű fegyvereket képesek előállítani.