Gazdasági Évnyitó - Parragh László: Az infláció a legnagyobb kihívás

Hírek2023. márc. 9.MTI

Az inflációt a gazdaság számára is a legnagyobb kihívások közé sorolta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke csütörtökön a kamara idei Gazdasági Évnyitó gazdaságpolitikai fórumán, Budapesten.

Hangsúlyozta, hogy az áremelkedés ütemét minimális növekedési veszteséggel kellene letörni, és úgy fogalmazott ehhez a kormány, a Magyar Nemzeti Bank és a gazdaság szereplőinek együttműködésére van szükség. Egyben megerősítette, hogy a gazdaság szereplői készek az együttműködésre.

Az évnyitón megszólalt továbbá Nagy Márton, aki szerint a következő években gyorsulhat a konvergencia, ehhez azonban a gazdaságfinanszírozási struktúra megújítása is szükséges.

Nagy Márton reálisnak nevezte, hogy Magyarország 2030-ra elérje az Európai Unió fejlettségi szintjének 90 százalékát.

A miniszter kiemelte, hogy a beruházási rátát a következő években 30 százalékra lehetne növelni; a mutató 2010 óta 20 százalékról 27-28 százalékra nőtt.

A jelenlegi aránnyal idén 60 milliárd euró értékű beruházás valósulhat meg az országban - fűzte hozzá.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédében kiemelte:

az elmúlt 175 évben a Magyar Honvédség sokszor változtatta arcát, minden generáció alakított rajta.

Most ennek a generációnak a kezében van a lehetőség, hogy a saját képére formálja azt.

Hozzátette, nagy dolog, hogy a "passzivitás, leépülés évtizedei" után, amikor a társadalom és a honvédség elszakadt egymástól, a katonai pálya veszített presztízséből, most "együtt van minden" - a társadalom, a politika figyelme és támogatása, valamint az anyagi eszközök -, hogy a saját képükre formálják a honvédséget.

A miniszter hangsúlyozta:

az egész folyamat záloga az NKE-n folyó tisztképzés, a tudás átadása, a megtanultak gyakorlatba ültetése.

Azt mondta, a magyar katonatisztnek nemcsak a katonaszakma professzionális képviselőjének kell lennie, de műveltnek, öntevékenynek, problémamegoldónak, kockázatvállalónak, ambíciózusnak, bátornak, nyelveket beszélőnek kell lennie.

De ez sem elég: a társadalom példaképévé kell válnia, igazi hősnek kell lennie - fogalmazott.