Gazdasági Évnyitó - Orbán Viktor: Szükséges volt menet közben kormányt alakítani

Hírek2023. márc. 9.MTI

A gazdaságon van a 2022 és 2026 között működő kormány fókusza - jelentette ki a miniszterelnök szerdán Budapesten a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján.

Orbán Viktor azt mondta: áttekintve a kormány szerkezetét, hogy milyen portfóliók vannak benne és kiket hívtak meg a kormányba, látszik, hogy ez egy gazdaságfókuszú kabinet.

Hozzátette: bár nem szoktak menet közben kormányt átalakítani,

de a 2022-es májusi kormányalakítás után mégis nagyon rövid időn belül hozzá kellett nyúlni a kormány szerkezetéhez.

Erre azért volt szükség - hangsúlyozta - mert nyilvánvalóvá vált, hogy

a brüsszeli szankciók nagyon gyorsan megemelték az energiaárakat és az energia kérdése a gazdasági sikeresség kulcskérdésévé, sőt az ország finanszírozhatóságának is kulcskérdésévé vált.

Ilyen körülmények között szükség volt egy önálló energiaminisztériumra - mondta, hozzátéve: jól látható az azóta meghozott kormányzati döntések minőségének javulásában az, hogy Lantos Csaba miniszter ezt a tárcát nemcsak hogy megkapta, hanem kézben is tartja.

Orbán Viktor beszédében kitért arra is, hogy a kormány 

nem kíván változtatni a piaci és magántőke iránti erőteljes elkötelezettségén.

Hangsúlyozta: piaci finanszírozás nélkül Magyarország nem fogja tudni elérni a kitűzött célokat.

Hozzátette: csak azért avatkozik be a kormány és csak addig, amíg a piaci finanszírozás nem áll teljesen helyre és megpróbálja a hiányzó összegeket, valamint az elérhető kamatszinteket állami beavatkozás segítségével pótolni.

De ez egy válságkezelés és nem irányváltás a kormány részéről - szögezte le a kormányfő.

A kormányfő beszédében kiemelte továbbá, hogy Magyarországnak

a következő 1-2 évben szüksége lesz 500 ezer új munkavállalóra

és e tekintetben a belső tartalékok mozgósítására kell helyezni a hangsúlyt.
 

Azt mondta: van földrajzi tartalék, nem véletlen, hogy

a nagy iparfejlesztési beruházásokat illetően Kelet-Magyarországra összpontosítanak.

Másrészt a mostani együttműködésre épülő európai uniós politikai hangulatot kihasználva, amely előnyben részesíti a regionális együttműködést és segít a határon túli magyar közösségekkel való kapcsolattartásban, mozgósíthatják az ottani munkaerő-tartalékokat - tette hozzá.

Orbán Viktor hangsúlyozta: nem adhatnak a külföldieknek előnyt a magyarokkal szemben, és csak ha ezeket a tartalékokat mind kimerítették, akkor beszélhetnek a vendégmunkásokról.

A kormányfő az egyetemeket érintő változásokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy

az EU nem a kormánytól, hanem a magyar egyetemektől veszi most el a versenyelőnyt, amely abból fakad, hogy az átszervezett módon működtetett egyetemek közvetlenül be vannak kötve az államtitkárokon és a minisztereken keresztül a kormányzati döntéshozatalba.


Ez nem a kormánynak fontos vagy azoknak a személyeknek, akik ott ülnek, hanem az egyetemeknek. Ilyen közvetlen bekötés a legnagyobb versenyelőny, amivel a nyugatiakhoz képest rendelkeztünk

- hangsúlyozta a kormányfő hozzátéve, hogy ez a magyar gazdaság és a magyar egyetemek versenyképességével szembeni döntés, amelybe nem szabad beletörődni.

 Jelezte: lehet, hogy a kuratóriumokat meg kellett változtatni, de azt az előnyt, hogy a magyar egyetemek a gazdaságfejlesztés szerves részét alkotják, nem szabad feladni.

Közölte: bár úgy hiszi, hogy meg tudnak állapodni az EU-val, ha ez mégsem sikerül, akkor ezeket az oktatási programokat legfeljebb magyar költségvetésből fogják finanszírozni.

Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban kifejtette, hogy 

Magyarország ki fog maradni az orosz-ukrán háborúból és az érdekeit sértő szankciókat továbbra is sikeresen meg fogja vétózni.

Nagy nyomás lesz, préselni fognak bennünket, de elég erősek vagyunk - miután nem koalíciós kormányunk van - hogy kimaradjunk a háborúból

- mondta Orbán Viktor. 

A kormányfő azt ígérte:

az orosz energiaellátást fenn fogják tartani,

a rezsicsökkentett árakat képesek lesznek finanszírozni, valamint 4,7 milliónyi munkahelyet is képesek lesznek megvédeni, sőt növelni.

Hozzátette: a kis- és középvállalkozásokat akkor is támogatni tudják majd speciális programokkal, ha a jegybanki alapkamat magasan marad, valamint a beruházások ösztönzését is elvégzik, az ahhoz szükséges energiakapacitásokat pedig kiépítik.

Közölte azt is: a kormány fenntartja az exportorientált növekedést, közben pedig le fogja törni az inflációt.