Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

GVH: Egymás áraira is reagálnak a kereskedelmi láncok az árfigyelő alapján

Hírek2023. júl. 4.Növekedés.hu

Óriási az érdeklődés az árfigyelő iránt. A legtöbbször a tej, sajt, csirkemell, vaj, tojás szavakra kerestek rá a felhasználók.

A magyar emberek kiemelkedő érdeklődést mutattak a Gazdasági Versenyhivatal által működtetett árfigyelő iránt a szombati indulást követő első hétvégén. Szombaton és vasárnap közel 200 ezer egyedi látogató kereste fel a www.arfigyelo.gvh.hu címen elérhető honlapot. A látogatók az első hétvégén összesen mintegy 12,5 millió letöltést hajtottak végre az árfigyelő oldalon, és több mint 51 ezer alkalommal kerestek rá egy-egy konkrét termékre. Legtöbbször a tej, sajt, csirkemell, vaj, tojás szavakra kerestek rá a felhasználók.

Az árfigyelőbe adatokat szolgáltató kiskereskedelmi láncok is reagálnak egymás áraira, már az első napokban több termékcsoportban (pl. tojás, kenyér) árcsökkentéseket, különböző akciókat hajtottak végre, az egyik kiskereskedelmi lánc pedig kifejezetten az árfigyelő indulásával összehangolva csökkentette több mint 100 termékének a fogyasztói árát.

Mindez azt támasztja alá, hogy az árfigyelő nem csak az egyes termékek árának összehasonlíthatóságát biztosítja a fogyasztók számára, hanem hatékonyan járul hozzá a piaci verseny fokozásához, az árak csökkentéséhez, ezáltal pedig az infláció letöréséhez.

Ezúton is köszönjük, hogy beszámoltak az árfigyelő indulásáról és kérjük, hogy – amennyiben erre lehetőségük van – az árfigyelő rendszerről szóló cikkeikben, híradásaikba használják fel, illetve ágyazzák be az alábbi videókat.