Gyilkosságot rendelt a volt gazdasági miniszter

Hírek2017. okt. 29.Növekedés.hu

Pavol Rusko egykoron a szlovák gazdaság egyik legfontosabb embere volt. Egy liberális politikai pártot vezetett, tulajdonosa volt a legtrendibb szlovák tévének, a Markízának. Sőt, egy időben ő volt Szlovákia gazdasági minisztere is. Ám nemrég letartóztatták, és egy pozsonyi bírósági ítélet alapján vizsgálati fogságban is marad. A volt minisztert azzal vádolják, hogy még 1997-ben megrendelte üzlettársa, Sylvia Volzová likvidálását. A terv ugyan nem valósult meg, Volzová Németországba menekült, de a felvidéki magyar sajtó szerint akár a kísérletért is 10-15 éves szabadságvesztés fenyegeti a politikust. Sőt, bizonyos egyéb bűncselekmények miatt akár élete végéig is rács mögött maradhat. Ruskot már minisztersége idején is sokat támadták, személyét az elmúlt másfél évtizedben sokféle gyanú lengte körül, de például a 650 milliós sikkasztás ügye azért eltörpül a gyilkossági szándékhoz képest. Rusko egyébként úgy bukott le, hogy a szlovák maffia egykori feje, Mikuláš Černák egyfajta alku keretében az életfogytig tartó börtönbüntetését szeretne letornászni. A rövidítés ára a részletes feltárás, ennek esett áldozatául a volt miniszter.