Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Háború: Betonnal öntötte ki a Hamász legnagyobb alagútrendszerét Izrael

Hírek2024. márc. 5.MTI

Az izraeli hadsereg (IDF) bejelentette kedden, hogy teljesen betemette a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet eddig megtalált leghosszabb alagútját a Gázai övezetben.

Ezt a négy kilométer hosszú alagutat már decemberben megtalálták az övezet északi és középső része alatt, azóta átvizsgálták, majd fokozatosan megsemmisítették.

A föld alatti járat kapcsolódott a Gázai övezeti teljes alagútrendszerhez. Egyes helyeken ötven méter mélyen húzódott.

Felszámolásához az IDF mérnökei egyes részeit felrobbantották, más részein pedig betont pumpáltak a vágatokba.Az alagút elég széles volt járművek közlekedésére is, és a katonai szakértők szerint elsősorban a csapatok gyors mozgatására és támadásra tervezték, noha nem húzódott át izraeli területre.

A vége négyszáz méterre volt az erezi átkelőtől, amelyen keresztül a gázaiak legálisan átjuthattak Izraelbe.A hadsereg értesülése szerint az alagutak építését Muhammad Szinuár, a Hamász déli egységeinek parancsnoka, a Hamász gázai vezetőjének, Jahíjje Szinuárnak a testvére irányította.

Az IDF szóvivőjének közlése szerint az elmúlt napban az izraeli katonák folytatták az iszlamista fegyveresek elleni rajtaütéseket és támadásokat az övezet déli részén, Hán-Júnisz területén, és annak északi részén, Bét Hanún városnál.Több mint ötven Hamász-célpontra lőttek, köztük rakéta-indítóállásokra, fegyverraktárakra, alagutak lejárataira és egyéb katonai építményekre, és megöltek több tucatnyi fegyverest.

A Hamász vezette gázai egészségügyi minisztérium adatai szerint az elmúlt napon 97 embert öltek meg az övezetben, a háború kezdete óta pedig 30 631 palesztin vesztette életét a harcok következtében.

Ezek a számok nem ellenőrizhetők, és nem tesznek különbséget a fegyveresek és a civilek között, valamint tartalmazzák a terrorszervezetek hibás rakétáitól és egyéb téves lövéseitől életüket vesztő palesztinokat is.

A háború veszélyei mellett a gázaiaknak súlyos gondot okoz a létszükségleti cikkek, köztük az élelem súlyos hiánya.

Richard Peeperkorn, az ENSZ egészségügyi szervezetének (WHO) gázai és ciszjordániai képviselője közölte, hogy minden hatodik, két év alatti gyermek súlyosan alultáplált volt a Gázai övezet északi részén az év elején.

Jordánia közölte, hogy a gázaiak segélyezésére az eddigi legnagyobb élelmiszerszállítmányt juttatta célba légi úton, együttműködésben az Egyesült Államokkal, Franciaországgal és Egyiptommal.Az övezet északi részébe élelmet juttató akcióban a jordániai hadsereg három repülőgépe, valamint három amerikai, egy egyiptomi és egy francia repülőgép vett részt, és ezekről kis ejtőernyőkkel eresztették le a segélycsomagokat.