Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Háború: "Ezek az idióták a harmadik világháború felé taszítanak minket"

Hírek2023. okt. 2.Sz.A.

Dmitrij Medvegyev volt orosz kormányfő a brit katonák esetleges ukrajnai szerepvállalására reagált.

Joe Biden amerikai elnök sürgette az amerikai Kongresszust, hogy minél hamarabb fogadják el az Ukrajnának szánt újabb segélycsomagot. Semmiképp nem engedhetjük meg, hogy az Ukrajnának szánt támogatás megszakadjon – idézte az elnököt a Guardian napi hadiösszefoglalója.

A Republikánus és a Demokrata Párt több szenátora is kiadott egy közös nyilatkozatot, melyben Kijev támogatását támogatják, miután a kormányzati leállás elkerülését célzó megállapodásból kimaradt az Ukrajna számára fenntartott segély.

Rishi Sunak brit kormányfő szerint nincs szükség arra, hogy brit kiképzőkatonák menjenek Ukrajnába, ezzel részben cáfolta a brit védelmi miniszter szavait. Grant Shapps ugyanis azt javasolta korában, hogy bit katonák segíthetnének Ukrajnában az ukrán katonák kiképzésében. Sunak szerint ezt a kijelentést a miniszter hosszú távra gondolta, nem itt és most azonnal.

Sunak kijelentette: a jelenlegi konfliktusan nem vesznek részt brit katonák. A védelmi minsizter ugyanakkor még azt is felvetette a Sunday Telegraphnak adott interjúban, hogy Nyugat-Ukrajnába brit fegyvergyártó egységek is települhetnének.

Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnök-helyettese szerint a brit katonák legális célpontok lehetnek az orosz haderő számára, és kegyetlenül lecsapnak majd rájuk. Itt nem zsoldosokról van szó, hanem brit NATO katonákról.

Ezek az idióták egy harmadik világháború felé taszítanak minket

– véli Medvegyev.

Robert Fico szlovák politikus, aki a választások alapján az új kormányfő lehet kijelentette, hogy a szlovák népnek vannak nagyobb gondjai is mint Ukrajna. Ficp a kampányban már többször megerősítette, hogy nem szeretne katonai segélyt adni Ukrajnának, és álláspontját a választások után is fenntartja.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ukrán Honvédelem napján megemlékezett az országot védő hősi halottakról. Mint mondta, a nehéz idők csak megerősítették az országot, és az erősek számára a győzelem lépésről lépésre közelebb kerül.

A brit védelmi minsiztréium szerint a jövő évi orosz költségvetés többszörösére emelt hadikiadásokkal számol, ami több évre is meghosszabbíthatja a háborút. A tervek szerint az orosz katonai kiadások a teljes állami kiadások 30 százalékára emelkedhetnek.

Két ukrán drón Szmolenszk megye ellen intézett támadást vasárnap, az egyik egy helikopter bázist talált el Szocsinál, a másik egy repülőgép gyárat Szmolenszkben

A Nemzetközi Valutaalap megkezdte az Ukrajnának szánt 15,6 milliárd dolláros, több évre szóló hitelprogram felülvizsgálatát. A négy évre szóló pénzügyi és humanitárius program összesen 115 milliárd dollárral segíti Kijev gazdaságát a háború miatti károk részleges ellensúlyozására.